Király András államtitkárt is kihallgatták a katolikus gimnázium ügyében


-A A+

Tanúként kihallgatta hétfőn a korrupcióellenes ügyészség (DNA) marosvásárhelyi részlege Király András oktatási államtitkárt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében.

A kisebbségi oktatásért felelős államtitkár a Maszolnak elmondta, az ügyészeket az iskolaalapítás jogi folyamata érdekelte. „Elmondtam, hogy a tanintézmények elindításának jóváhagyása nem a minisztérium hatáskörébe tartozik, ez helyi kompetencia” – tájékoztatott Király András.

Mint ismert, a DNA éppen arra hivatkozva indított bűnvádi eljárást Maros megye főtanfelügyelője, Ştefan Someşan és Tamási Zsolt József igazgató ellen, hogy az oktatási minisztérium jóváhagyása nélkül járultak hozzá a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium működtetéséhez.

Az államtitkár már korábban elmagyarázta portálunknak, hogy egy iskola létrehozásához három lépés kell. Elsőként a főtanfelügyelőség kéri a helyi tanácstól az intézmény elindítását. Utána e kérés alapján az önkormányzat határozatot hoz az iskola létrehozásáról, majd ezt visszaküldi a főtanfelügyelőséghez. A főtanfelügyelőség pedig ezután átküldi az iskolai hálózatot jóváhagyásra a minisztériumnak. Ez a római katolikus gimnázium esetében meg is történt, a tárca pedig jóváhagyta a marosvásárhelyi iskolahálózatot – szögezte le Király András.

„A főtanfelügyelőség átküldte az iskolahálózatot, amelyben szerepelt a katolikus iskola, a minisztérium pedig befejezett tekintette az ügyet. Nem kért be adatokat, nem érdekelte a tanácsi határozat, nem volt kíváncsi arra, hogy volt-e minőségellenőrzés. Ezekről ugyanis feltételeztük, hogy mind rendben vannak” – részletezte korábban az államtitkár.








EZT OLVASTA MÁR?

X