Lesújtó hírt kaptak az idősebb óvónők és tanítónők


-A A+

Valamennyi óvodai és elemi iskolai pedagógusnak meg kell szereznie a következő hat évben a felsőfokú végzettséget, ha meg akarják őrizni posztjukat a tanügyben. Az erről szóló sürgősségi rendeletet még az előző Ponta-kormány fogadta el Ecaterina Andronescu miniszter mandátuma végén, és nemrég jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A jogszabály a tanügyi törvényt módosítja, és összesen 22 ezer romániai pedagógust kötelez arra, hogy egyetemre iratkozzon és diplomát szerezzen. A tanügyi törvény szintén előírta, hogy a pedagógusok csak felsőfokú végzettséggel kaphatnak állást a tanügyben, ám a már alkalmazásban lévő oktatókat nem kötelezte egyetem elvégzésére.ecaterina-1345570394

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke szerint az érintettek körében pánik tört ki. „Ötven év feletti pedagógusok kockáztatják állásuk elvesztését nyugdíjazásuk előtt a rendelet miatt. Amúgy is nyomorúságos a fizetésük, az egyetem pedig pénzbe kerül” – jelentette ki Simion Hăncescu.

A szakszervezeti vezető szerint az intézkedés csak arra szolgál, hogy pénzhez juttassa a magánegyetemeket. „Egy harminc éves tapasztalattal rendelkező tanítónő vagy tanító kiváló szakember lehet akkor is, ha csak pedagógiai líceumot végzett. Egy egyetemi végzettséget igazoló papír nem javít munkája minőségén” – tette hozzá.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X