Lerövidítenék az embertelen körülmények között raboskodó elítéltek büntetését


-A A+

Az embertelen körülmények között raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet szerdán a kormány.

A tervezet szerint minden elítéltnek, akit olyan közös cellában tartanak fogva, ahol nem jut legalább 3 négyzetméter egy rabra, harminc naponként három nappal rövidülne a büntetése. A büntetés - olasz mintára történő - lerövidítését nem kell majd külön kérvényezniük az érintett raboknak: erről a fogvatartási körülményeket vizsgáló bizottságok jelentése alapján döntenének a törvény hatályba lépését követő két hónapon belül a büntetés-végrehajtási intézetek.

Júliusban több börtönben napokig éhségsztrájkot folytattak a rabok arra panaszkodva, hogy embertelen, megalázó körülmények között tartják fogva őket. Az elítéltek által követelt közkegyelem helyett dolgozták ki az igazságügyi tárcánál a szerdán elfogadott törvénytervezetet, amelyről már a decemberben megválasztandó új parlamentnek kell döntenie.

A minisztérium honlapján közzétett tervezet indoklása szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy modellként szolgáló, úgynevezett pilótaítéletet hozott 2012-ben Románia ellen, ami azt jelenti, hogy a többi háromezer hasonló ügyben automatikusan az állam ellen fog dönteni, ha Bukarest záros határidőn belül nem javít a börtöneiben uralkodó siralmas állapotokon.

Az ombudsman tavalyi jelentése szerint a romániai büntetés-végrehajtási intézetekben még mindig a szükségesnél kilencezerrel kevesebb férőhely van. A zsúfoltság mellett az ombudsman jelentése a higiéniai, egészségügyi és élelmezési hiányosságokra is rávilágított.

Romániában mintegy 30 ezer elítéltet tartanak fogva az ország 45 börtönében, és túlnyomó többségük életkörülményei nem felelnek meg az EJEB által előírt szabványoknak. A most kidolgozott törvényt ideiglenes megoldásnak szánják, amely 2022 végéig maradna érvényben, azzal a feltétellel, hogy addig sikerül elegendő hellyel bővíteni a kapacitását.







EZT OLVASTA MÁR?

X