Nem csak a sofőrvizsga, a jogosítvány is módosul


-A A+

Az új típusú gépjárművezetői jogosítvány még azt is elárulja majd a tulajdonosáról, ha automata sebességváltós járművel gyakorolta a vezetést a sofőriskolában.

Uniós szabványhoz igazítaná a kormány a gépjárművezetői jogosítványokat. A belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezet szerint az új kártya jóval több információt tartalmaz majd, mint a jelenlegi.

Így például azt is elárulja majd a tulajdonosáról, ha látás- és hallásproblémái vannak (szemüveget, kontaktlencsét, hallókészüléket írt fel számára az orvos), vagy valamilyen mozgásszervi fogyatékossággal él (láb- vagy kézprotézise van). Sőt az is kiderül a jogosítványon rögzített adatokból, ha a tulajdonos automata sebességváltós járművel gyakorolta a vezetést a sofőriskolában.

Mint korábban írtuk, a kormány a gépjárművezetői jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgát is megreformálná. Így például csak olyanok kaphatnak jogosítványt, akik nemcsak betöltötték a 18. életévüket, de el is végezték a kötelező 11 osztályt (beleértve a nulladik évet): így akarják garantálni, hogy aki autót vezet, az rendelkezzen a közlekedési szabályok megértéséhez és elsajátításához szükséges értelmi képességekkel. 








EZT OLVASTA MÁR?

X