„Kinderezés” – így nevezik Nagykárolyban és Tasnádon a gyerekek körében népszerű kindertojásban található apró játékocskák összerakását. Bár az édesség romániai forgalmazója és a cég alvállalkozói tagadják, hogy gyáraikon kívül szereltetik össze a játékokat, a Maszolnak – a már ismert eset után – egy újabb nagykárolyi család beszélt az ujjakat megnyomorító „kinderes” robotmunkáról és az ezért kapott szégyenletesen kevés bérről.

A Kinder-tojás romániai forgalmazója a Romexa részvénytársaság, amelynek a alvállalkozói foglalkoznak a csokitojásokban levő játékok összerakásával. A cégek tagadják, hogy a gyáraikon kívül szereltetnék össze a kinder-alkatrészeket, Nagykárolyban és Tasnádon mégis több tucat család játékok ezreit rakja össze esténként a tévé előtt ülve. A szerény anyagi körülmények között élő Komároni-család hét évvel ezelőtt kezdte el a „kinderezést”. Mint mondták: a rossz anyagi körülmények mellett gondját viselik a harmincnégy éves speciális nevelési igényű lányuknak, így minden pénz jól jött a kasszába. A munka azonban időközben egyre több és nehezebb lett, a fizetség pedig semmit sem nőtt, így négy éve már nem végzik rendszeresen. Tavaly még bevállaltak egy „háromdarabost”, mert zsákjáért 17 lejt kaptak, de a kutyák és macskák összerakása végleg elvette a kedvüket.

„Az elején még havi tíz zsákkal tudtunk összerakni, de legutóbb ebből a háromdarabosból már csak egy zsákkal sikerült. Az is három hétig tartott, és mikor láttam, hogy ez így már nem buli, abbahagytam. Elhozni már nem nagyon tudtam a zsákokat, mert nem volt mivel. Sokan mondták, hogy vigyem taxival, de akkor az egész fizetség rámenne...” – mondja Komároni Mária, akit férje, Antal szakít félbe azzal, hogy a fizetség valójában nem is lenne elég a taxizásra, és a kindereseket már amúgy sem viszik a taxik.

„Amikor befejeztünk egy zsákkal, beletettük a cédulát a nevünkkel, hogy a gyárban tudják, ki rakta össze, majd visszavittük. Sokszor megtörtént, hogy határidőre kellett összerakni a játékokat. Sok munka volt velük, de négy éve, amióta a párom lebetegedett, és nincs ki hordja a zsákokat, már nem foglalkozunk vele” – magyarázza Mária, aki szerint már megcsappant a kinderezők száma Nagykárolyban, a helyi alvállalkozó ugyanis keveset fizet. Tudomása szerint sokan inkább Tasnádról hordják busszal a játékokat, mert az ottaniak valamivel jobban fizetnek.

Patent és fővő víz: nem gyereknek való munka

Ahogyan a nagykárolyiak többsége, a Komároni család is kiáll Jurj Tímea mellett, akiről a The Sun riportja azt állította, hogy a gyerekeit is dolgoztatta. A családfő szerint ez már azért sem lehet igaz, mert a játékelemek összeillesztése a felnőttek számára is nehéz feladat. Akadt olyan eset, hogy patentfogóra is szükség volt az összerakáshoz. Ez csak az egyik tényező, ami a gyerekmunka ellen szól szerinte, de nem ritkán több részből álló kisautót kellett összerakni, amely logikai szempontból okozott nehézséget. A játék több fogaskereket is tartalmazott, ezek összeillesztése pedig meghaladja egy gyerek képességeit. Ezenkívül az autók kerekeire nehéz volt ráhúzni a gumielemeket. A kinderesek körében egyébként már terjedtek a munkájukat megkönnyítő a jobbnál jobb praktikák.

„Sok kis kerék volt, amelyre fel kellett helyezni a gumiabroncsot, ez nehéz volt, erre mindenki panaszkodott. Egy ismerősöm egyszer megkérdezte, hogy én miért kínlódok vele, ő fővő vízbe tette kereket, úgy könnyebben fel lehetett helyezni. Ezt én is kipróbáltam: egy maréknyit odatettem főni, azonban a fekete gumi a forró víztől kifehéredett. Az is igaz, hogy tényleg megtágult a gumi, és könnyebb volt vele foglalkozni” – idézi fel Mária, aki aztán nem alkalmazta ezt a leleményes módszert.

Egyes munkások műanyag dugókból faragtak ki „présmintát” a kerekek összeillesztésére, hogy növeljék a hatékonyságot és gyorsabban dolgozhassanak. Volt, aki patentfogóval szorította össze az elemeket. A Komároni család ezt a módszert sem használta. Kipróbálták ugyan, de nem bizonyult jónak, mert ott marad a fogó recés mintázata a játékon, emiatt pedig nem mennének át a gyári minőségellenőrzésen.

Az ellenőrzés pedig szigorú, a kisautók fordítva beillesztett szélvédőjét az ellenőrök azonnal kiszúrták. „Tévénézés közben, szépen veszegettem a zsákból, és rakosgattam össze. Több ezer darab után már rááll az ember keze. Oda sem figyelsz, és megy magától, de egyszer véletlenül fordítva raktam be az autók szélvédőjét, és visszadobták az egész zsákkal, hogy csináljuk újra” – mondja Antal.

A The Sun riportjában megjelent képről – amelyen Jurj Tímea és a gyerekek láthatóak, amint éppen a kanapén illesztik össze a játékokat – is megjegyzi: biztos benne, hogy egy beállított kép. Ezt nyilatkozta egyébként a nagykárolyi nő maga is a hazai sajtónak és a gyermekvédelmi igazgatóság képviselőinek.

„Aki egy ideje már kinderezik, annak tudnia kell, hogy nem szabad a takarón összerakni a játékokat, mert az szöszös lesz, ezért pedig az egész zsákot visszadobják. Sokan megjárták már, hogy a ráragadt szösz" – magyarázza Mária.

Papírhajtogatás: ezer darab három lej

A Szatmár megyei Nagykároly és Tasnád környékén több család is dolgozik a Kinder-tojást forgalmazó romániai cég alvállalkozóinak. A játékok egy részét otthon rakják össze, majd az összerakott elemeket visszaviszik a gyárba, ahol bizonyos játékokat az összerakás után összeforrasztanak, majd a jellegzetes sárga kis tojáskákba teszik, mellékelve a játékleírást, amelyet szintén a gyár munkásai hajtogatnak.

A Komároni családnak elege lett a kinderezésből, mivel a munkák során a darabszám csak egyre nőt, a fizetés pedig semmit sem. E mellett pedig nem sok idő kell ahhoz, hogy a sokezer játék elemeinek összeillesztése teljesen tönkretegye az ember ujjait.