Megalázó tesztekkel vet véget a rendőrség a szexbotránynak


-A A+

A belügyminisztérium ellenőrző csoportja kedden Háromszéken vizsgálta, hogy a rendőrnőket zaklatták-e szexuálisan feletteseik, vagy voltak-e visszaélések áldozatai.

A Kovászna megyei rendőrség parancsnoka, Ion Popa lapunk érdeklődésére elmondta: a belügyminisztérium pszichológusokból, szociológusokból és a belső elhárítás tisztjeiből álló vizsgálóbizottsága kedden meghallgatta az ott dolgozó 82 háromszéki rendőrnőt.

A rendőrnőknek tesztet kellett kitölteniük arról, hogy a háromszéki rendőrségen sérültek-e az erkölcsi normák, a női alkalmazottakkal szemben történtek-e visszaélések. Popa elmondta: amióta a belügyminisztérium minden megyében elrendelte a belső vizsgálatot, erről a témáról nem beszélt egyetlen női alkalmazottal sem, nehogy nyomásgyakorlás miatt elmarasztalják.politiste1

A háromszéki rendőrparancsnok úgy tudja, Kovászna megyében egyetlen rendőrnő sem panaszkodott eddig szexuális zaklatásra, reméli, ezt erősíti meg a belső ellenőrzés is, amelynek eredményét később hozzák tudomására. 

A román sajtó szerint a rendőrnők megalázónak tartják a tesztet. Többek között arra a kérdésre is kell válaszolniuk: előfordult-e már karrierjük során, hogy szexuális szolgáltatásért cserében léptek felfele a ranglistán?

Mint ismert, a Radu Stroe belügyminiszter által elrendelt, minden megyét érintő vizsgálat az Olt megyei rendőrségnél kirobbant szexbotránnyal függ össze. Egy falusi rendőrőrsön dolgozó rendőrnő ugyanis több késszúrással megsebesítette az őrs parancsnokát, akiről azt állította, hogy rendszeresen megerőszakolta és arra kényszerítette , hogy a megyei rendőrség több vezetőjének és egy ügyésznek is szexuális szolgáltatásokat nyújtson.

Az Olt megyei eset kapcsán a román sajtó futószalagon kezdte szállítani a rendőrségi szexbotrányokat. A román rendőrségen 8 809 női alkalmazott dolgozik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X