Vitákat szül a háromszéki intézmények kilakoltatása


-A A+

Februártól új székházba költözik a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal, a Művelődési Igazgatóság, az Erdészeti Felügyelőség és a Metrológia. Eddig a háromszéki önkormányzat tulajdonában lévő épületben tevékenykedtek ezek az intézmények, de a sepsiszentgyörgyi könyvtár mögötti, a volt Mezőgazdasági Bank székhelyére szóló haszonbér-szerződésük tavaly decemberben lejárt – mondta el lapunknak Tamás Sándor tanácselnök.

A háromszéki közgyűlés elnöke rámutatott: az önkormányzat egyes intézményei is székhely problémával küszködnek amióta visszaszolgáltatták a megyei tanács épületének egy részét, és a felmondták havi 6000 euróra rúgó bérleményt. Hozzátette, a kiköltöztetés előtt lévő állami intézményeknek másfél évvel ezelőtt jelezték írásban, hogy az önkormányzat igényt tart a birtokában lévő épületre. Az intézmények egy évnyi haladékot kértek, hogy megoldják székház problémáikat. Ez a haladék tavaly decemberben lejárt, így február 1-ig el kell hagyniuk az ingatlant még akkor is, ha jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy hová költöznek.20130116 KovacsZsolt Susanu-ClaudiuCodrin-MunteanuMircea-Diaconu

A kormányintézmények kilakoltatása miatt elégedetlen Codrin Munteanu prefektus, aki kifejtette: az épület 2011-ig a prefektúra ügykezelésében volt, de azt György Ervin korábbi kormánybiztos átadta a háromszéki önkormányzatnak, most emiatt székház nélkül maradhatnak egyes intézmények, köztük a Kovászna megyei választási bizottság is. A prefektus sajtótájékoztatóján jelen volt a Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális igazgatója, Susanu Claudiu, aki bosszantónak nevezte azt a helyzetet, hogy közpénzből épített ingatlant „mesterkedések" révén átadtak a Kovászna megyei önkormányzatnak, amely most más célra akarja azt felhasználni.

Az ügy kapcsán Tamás Sándor pontosított: az épületet nem György Ervin adta át a Kovászna megyei tanácsnak, hanem az a 2000-es évek elején kormányhatározattal került Kovászna megye vagyonába, az önkormányzat ügykezelésébe. A tanácselnök szerint a prefektus állításával ellentétben a költöztetés nem érinti a megyei választási bizottságot.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X