Több napos kiflit kapnak a csíki gyerekek a tej-kifli program keretében?


-A A+

Elégedetlenségét fejezte ki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azzal kapcsolatban, hogy a tej-kifli program keretében a péktermékek szállítására leszerződött egyik cég nem saját, hanem egy másik vállalat által gyártott termékeket oszt szét. A kiflik rossz minőségűek, és néha késve kapják meg ezeket a gyerekek - állítja Borboly. 

„Az a cég, amelyik a legtöbb településre szállítja a kifliket, más megyéből, más termelőtől hozza ezeket. Ez a szerződés nem egy logisztikai, fuvarozási vagy taxis szerződés, hanem szolgáltatási szerződés, és úgy gondoljuk, nem helyes, ami történik" - mondta el Borboly a prefektusi kollégium ülésén.

A tanácselnök szerint a fogyasztóvédőknek ellenőrizniük kellene a Prahova megyéből érkező kiflik összetételét, az iskolaigazgatóknak pedig azt ajánlotta, hogy utasítsák vissza a késve érkező szállítmányokat.

A kiflik minőségére sok szülő és iskolás is panaszkodott - mondta dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Adrian Jean Andrei prefektus szerint fogyaszthatatlan a kifli, és a beszállító cég felelősségre vonását kérte. Ugyanakkor úgy kellene módosítani a törvényt, hogy a helyi vállalatoknak is legyen esélyük megnyerni a közbeszerzést - tette hozzá a prefektus. 








EZT OLVASTA MÁR?

X