Vádat emeltek Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen


-A A+

Befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Horváth Anna ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A DNA tájékoztatása szerint a kolozsvári magyar alpolgármester továbbra is hatósági felügyelet áll. Mellette befolyásvásárlás és pénzmosás gyanújával vádat emeltek Fodor Zsolt ismert kolozsvári üzletember ellen is, ő szabadlábon védekezhet.

A DNA keddi közleményében ismertetett vádirat szerint Horváth Anna 2016 február és májusa között Kolozsvár alpolgármestereként egy ingatlan felújításához szükséges engedélyek gyors kiállítása érdekében járt közben a polgármesteri hivatal alkalmazottjainál Fodor Zsolt érdekében.

Május 13-án a segítség ellenében az alpolgármester a városban zajló két zenei fesztiválra 60 bérletet kért az üzletembertől 20 ezer lej értékben, amelyeket később a helyhatósági választási kampányban önkénteskedők között osztott szét.

A törvényesség látszatát egy támogatási szerződéssel próbálták fenntartani, amely Fodor Zsolt egy cége illetve egy Horváth Anna által megjelölt vállalkozás között kötöttek meg.

A korrupcióellenes ügyészség azt is közölte, hogy lefoglalták egy a Horváth Anna nevén levő kolozsvári ingatlant.

„Az eljárás első lépéseként a bíróságon felülvizsgálják a bírósági felügyeletre vonatkozó rendelkezéseket és ezen belül az alpolgármesteri munkámtól való eltiltásom meghosszabbítását” – közölte Facebook-oldalán Horváth Anna. Hozzátette: az ügy bíróságra való továbbítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy bebizonyítsa az ellene felhozott vád képtelenségét. 

Több mint két hónapja van hatósági felügyelet alatt

Horváth Anna több mint két hónapja nem térhet vissza hivatalába, a kolozsvári táblabíróság ugyanis december 12-én  elutasította azt a fellebbezést, amellyel a hatósági felügyelet alá helyezett magyar alpolgármester a tisztségéből való felfüggesztésének ismételt meghosszabbítását óvta meg.

Gáspár Szilágyi János, az alpolgármester ügyvédje a kolozsvári rádiónak nyilatkozva elmondta: a fellebbezést elutasító döntés megszületett, az indoklást ugyan még nem kapták kézhez, de a döntést be fogják tartani. Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy továbbra is alaptalannak tartják az eltiltás meghosszabbítását, ugyanis a hatóságok a tanúkat már kihallgatták, a bizonyítási eljárás is a vége fele közeledik, így nem áll fenn a veszély, hogy a gyanúsított még befolyást gyakorolhat a tanúk felett.

A titkosszolgálatok követték a magyar alpolgármestert

Horváth Anna hónapokon keresztül állhatott teljeskörű nemzetbiztonsági megfigyelés alatt, azt azonban nem tudni, hogy miért kellett megfigyelni az elöljárót.

Amint arról korábban beszámoltunk, az alpolgármester titkosszolgálati megfigyelését ez év februárjában engedélyezte a Legfelsőbb Bíróság. Ügyvédje is mindössze a megfigyelési engedély félig titkosított változatát látta, abból pedig nem derül ki, hogy a hatóságok miért folyamodtak ehhez a lépéshez. A teljeskörű megfigyelést valamelyik titkosszolgálat kérheti, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Ha a megfigyelés alatt bűncselekmény gyanúja is felmerül, az adott szolgálat értesíti az illetékes ügyészséget – így indított nyomozást a korrupcióellenes ügyészség az alpolgármester ellen, ami alapján bírósági felügyelet alá helyezték. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X