Korrupcióval és illegális kísérletezéssel gyanúsítják a bukaresti orvost


-A A+

Korrupcióval és kiskorúakon engedély nélkül elvégzett kísérletezéssel gyanúsítják Románia egyik ismert gyermek-ortopédsebészét, akit kedden hatósági felügyelet alá helyezett a bíróság.

A bukaresti ítélőtábla kedden felülvizsgálta a fővárosi törvényszék múlt heti döntését, amelynek értelmében házi őrizetbe helyezték 30 napra Gheorghe Burneit. Az ügyészek előzetes letartóztatását kérték, de az ítélőtábla ezt elutasította, ehelyett hatósági felügyelet alá helyezték a gyanúsítottat.

​Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy rendszeresen köteles megjelenni a rendőrségen, ügyészi engedély nélkül nem hagyhatja el az országot. Emellett szakmája gyakorlásától is eltiltották.

Az orvos ellen több mint 50 panasz érkezett. Az ügyészség szerint egyes műtéteket csak akkor volt hajlandó elvégezni, ha a gyermekek szülei pénzt adtak neki. Ezt úgy próbálta leplezni, hogy adományozási szerződéseket íratott alá velük. Volt olyan eset is, amikor a kiskorúakat indokolatlanul hosszú időre kórházba utalt anélkül, hogy erre szükség lett volna, így akarva pénzt kicsikarni a szülőktől – állítják az ügyészek.

A vádhatóság azt is felrója neki, hogy szakszerűtlenül hajtott végre bizonyos műtéteket, olyan anyagokat helyezett el a betegek végtagjaiba, amelyek nem voltak engedélyezve.

Burnei a bukaresti Marie Curie kórház ortopédiai részlegének vezetője, valamint a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyermeksebészeti és ortopédiai tanszékének tanára. A felsőoktatási intézmény a múlt héten felfüggesztette állásából.








EZT OLVASTA MÁR?

X