Halálos áldozata is van Romániában az influenzajárványnak


-A A+

Halálos áldozatot is követelt a napokban az influenza. Az 55 éves Beszterce-Naszód megyei nő január elején ragadta el a kór, miután december 3-án kapott védőoltást a vírus ellen.

Az influenza elleni oltást követő immunerősség nem azonnal, hanem 2-6 héten belül alakul ki a szervezetben, ám a beteg személyek esetében ez a periódus még ennél is hosszabb lehet, vélik a szakemberek.vaccin-institutul-cantacuzino-octav-ganea

Az elhunyt asszony halmozottan beteg volt a védőoltás pillanatában, és az azt követő hónapban elkapott betegség ellen a szervezet még nem tudott védekezni – állapították meg az járványbetegségeket vizsgáló országos központ képviselői.

A bukaresti Cantacuzino Intézet vizsgálatából kiderült, az 55 éves asszony A/H1 típusú vírustól volt fertőzött. Január elsején jelentkezett magas lázzal, száraz köhögéssel és mellkasi fájdalmakkal a besztercei megyei kórháznál, ahol a mentőorvosok kiderítették, a betegség alig három napja kezdődött, közel egy hónappal a védőoltás alkalmazása után.

A sürgősségről az asszonyt azonnal beutalták a kórház járványosztályára intenzív kezelésre, két nappal később kétoldali tüdőgyulladással súlyosbodott a helyzete, majd a következő napokban vérmérgezésben meghalt. Mint azt Doina Petri, a Beszterce-Naszód Megyei Közegészségügyi Hivatal vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a halál okát szerdán sikerült kideríteni, amikor megkapták Bukarestből a laboratóriumi vizsgálatok eredményeit.

Mint ismeretes, az influenza ellen évente meg kell ismételni a védőoltást, mivel évről évre újabb kórokozófajták fejlődnek ki a régiekből, amelyekkel szemben a hatóanyag semlegesnek bizonyul. Ezért is javasolják a szakemberek a védőoltás november-decemberi alkalmazását, bár ha később adják be, az sem árthat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X