Ismét az egyház ellen döntött a bíróság a Székely Mikó Kollégium ügyében


-A A+

A Brassói Ítélőtábla 2016. december 19-én első fokon visszautasította az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérését​. Az Erdélyi Református Egyházkerület a határozat ellen fellebbezni fog.

„2016. december 19-én a Brassói Ítélőtábla első fokon visszautasította az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérését. Több mint negyven bizonyítékot terjesztettünk elő, amelyek egyértelműen és meggyőzően tanúsítják, hogy a tulajdonjog alanya és a visszaszolgáltatáshoz való jog jogosultja az Erdélyi Református Egyházkerület” – áll abban a sajtóközleményben, amelyet az EREK csütörtökön juttatott el szerkesztőségünkbe.

Emlékeztetnek arra, hogy a Mikó üggyel kapcsolatos büntetőperben 2014. november 26-án született végleges döntés. A ploiesti-i büntetőbíróság határozatában elismerte, hogy nem áll hatáskörében a tulajdonjog megállapítása, így a kollégium akár a református egyházé is lehet. Így az Erdélyi Református Egyházkerület ismét a restitúciós bizottsághoz fordult. A restitúciós bizottság 2016-ban ismét elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy államosításkor az iskola a Református Székely Mikó Kollégium tulajdona volt (a telekkönyvi bejegyzés szerint), ennél fogva nem az Egyházkerület volt a tulajdonos.

Júniusban a Brassói Táblabíróságon újrakezdődött a per az iskola tulajdonjogát illetően. Az ügy írásos szakaszának lezárása után október 4-én volt az első tárgyalás. Az Erdélyi Református Egyházkerület a per során újabb bizonyítékokat mutatott be, amelyek kétség nélkül az Egyházkerület tulajdonjogát igazolják. December 14-én került sor a harmadik, egyben utolsó tárgyalásra.  

„A per során egyetlen olyan tény sem merült fel, amely a bizonyítékaink akár részleges cáfolatát eredményezhette volna. Az az állam, amelynek végrehajtó és igazságszolgáltató hatalma saját törvényeit megszegve, és azok ellenében az egyházi javak restitúciójának folyamatát leállítja és részben visszafordítja, nem tekinthető jogállamnak” – áll az EREK közleményében. Hozzátették: minden egyes jogsértés és megaláztatás azonban csak azt eredményezi, hogy megújult erővel és elkötelezettséggel szolgáljuk közösségünket, és közösségünk gyarapodását. Az igazságtalanságok nem megtörnek, hanem megerősítenek abban, hogy magyar református közösségünkért érdemes és kell dolgozni.

„A döntésnek súlyos következményei vannak: utat nyit a magyarellenes vagy rosszindulatú állami szerveknek arra, hogy ugyanilyen módon visszaállamosítsanak bármilyen más egyházi ingatlant is” – írják.

Emlékeztetnek, hogy országszerte több száz olyan visszaszolgáltatott ingatlan van, amelyben oktatási intézmény működött, szerintük ezek mind veszélybe kerültek. „Úgy véljük, a bíróság azt üzeni döntésével, hogy visszaállamosíthatóvá válnak nemcsak az iskolák, hanem minden eddig visszajuttatott ingatlan. Kijelentjük, hogy a restitúciós folyamat véglegesen leállt Romániában, sőt úgy tűnik a román állam minden szerve azon van, hogy visszaállamosítsa a jogos tulajdonosainak megítélt ingatlanokat” – vonják le a konklúziót.

A határozat ellen az Erdélyi Református Egyházkerület tiltakozik és fellebbezni fog. „Kötelességünk élni a rendelkezésünkre álló jogvédelmi eszközökkel, hogy jogos tulajdonunkat visszaszerezzük. Kötelességünknek tartjuk őseink örökségét ápolni szándékuk szerint, amely csak akkor valósulhat meg teljes mértékben, ha ezt az örökséget magunk kezelhetjük, és fordíthatjuk közösségünk javára” – zárul az Erdélyi Református Egyházkerület közleménye. 








EZT OLVASTA MÁR?

X