Csökkent a szentestén elkövetett erőszakos bűncselekmények száma
A szenteste elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent a tavalyi évhez viszonyítva.
Ez annak is köszönhető, hogy több mint 10.300 rendőr teljesített szolgálatot, a szokásos beosztáson felül, a karácsonyi időszakban. A rendőrök a vallásos megmozdulások helyszínein, a tömegeket vonzó helyszíneken és az országutakon is figyelemmel kísérték a közrend betartását - írja az Agerpres hírügynökségnek küldött tájékoztatójában az Országos Rendőr-felügyelőség.
A járőröző csapatok, a forgalmi- és a közszállítási rendőrök feladata az volt, hogy megelőzzék az ünnepek alatt a lakosság nyugalmát zavaró eseményeket.
Az Országos rendőr-felügyelőség közleménye szerint a rendőrök aktív részvételének köszönhetően a karácsony első napján észlelt kihágások és bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A súlyos közúti balesetek száma 14%-kkal csökkent ebben az időszakban az elmúlt évekhez viszonyítva.
A román rendőrség hétfőn leginkább a forgalmi dugók elkerülésére és a balesetek megelőzésére fekteti a hangsúlyt. Ugyanakkor arra kérik a lakosságot, hogy tájékozódjanak az utak állapotáról, mielőtt hosszabb útnak indulnak, gépjárművüket szereljék fel a téli viszonyoknak megfelelően és kövessék a közlekedési rendőrök utasításait - áll a rendőrség közleményében.
- 36671 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36673 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36674 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36675 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36676 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36677 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni