Az eddigieknél is alacsonyabbra zuhan kedden a hőmérséklet
Az idei tél talán leghidegebb reggelére ébredünk kedden, amikor a hőmérő higanyszála az előrejelzések szerint -28 fokot fog mutatni - jelentette be az országos meteorológiai szolgálattól Elena Mateescu.
A vezérigazgató a belügyminisztérium videókonferenciáján elmondta, a következő három napban extrém hideg és fagy lesz. A nappali hőmérsékleti értékek is bőven mínusz (-10 és -16 Celsius fok) alatt lesznek. Vasárnap reggelre -21 fokra is lehűlhet, kedden reggel pedig -28 fokot is mutathat a hőmérő higanyszála.
Az extrém hideg mellett a szél sem fog kímélni bennünket, ugyanakkor további a havazásra is számíthatunk.
Sorin Grindeanu miniszterelnök felhívta az illetékes központi és helyi hatóságok figyelmét, legyenek állandó készenlétben a napokban a kedvezőtlen időjárási körülmények okozta kellemetlenségek elkerülése érdekében.
Azt kérte Sorin Grindeanu a sürgősségi esetek országos bizottságának távkonferenciáján jelen levő miniszterektől, úgy kezeljenek minden helyzetet, mintha családtagjaik lennének érintettek, a prefektusokat pedig felelős hozzáállásra intette.
A kormányfő elmondta, jelen pillanatban az okozza a legnagyobb problémát, hogy továbbra is zárva van a Bukarestet Konstacával összekötő A2-es autópálya, illetve hogy több ezer háztartásnak még mindig nélkülöznie kell az áramszolgáltatást.
"E tekintetben javul a helyzet. Míg tegnap 160.000 háztartásban nem volt áram, ma 13 óra körül kevesebb mint 50.000, 16 órakor pedig kevesebb mint 20.000 fogyasztó volt elektromos áram nélkül" - mondta Grindeanu.
- 33143 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33145 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33145 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33147 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33148 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33148 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni