Mínusz 15 fokban tettek ki az utcára egy 16 éves diáklányt Székelyudvarhelyen


-A A+

Feljelentést tettek kedden a helyi és a Hargita megyei rendőrségen annak a tizenhat éves diáklánynak a szülei, akit utcára tettek hétfő este a mínusz tizenöt fokos hidegben a Székelyudvarhelyi Református Diákotthonból.

Az esetről az Udvarhelyi Híradó számolt be a Facebook-oldalán. A lány az indoklás szerint azért került utcára, mert megszegte a bentlakás belső rendszabályzatát azzal, hogy nem vett részt egy kötelező decemberi programon.

A diákot végül a művészeti iskola igazgatónője saját lakásán szállásolt el éjszakára. A lány orvosi igazolással tudja bizonyítani, hogy a rendezvény idején magas lázzal otthon feküdt, ám ez sem volt elég a döntés megmásításához. A diákotthon vezetője állítja, helyesen járt el a fegyelmi ügyben.

FRISSÍTÉS: A bejegyzéshez érkezett hozzászólásokból kiderül, hogy a bentlakásban korábban történtek már hasonló – túlkapásgyanús – intézkedések. Az intézmény igazgatója, Dobai László 12 éve be is perelt egy újságírót, aki egy ilyen esetet feltárt.

A fejleményekről a későbbiekben beszámolunk. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X