Gyermekpornográfia miatt előzetes letartóztatásba került egy fogarasi katona
Gyermekpornográfia miatt került előzetes letartóztatásba egy Brassó megyei katonai egységnél dolgozó 47 éves katona.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) és az Országos rendőr-felügyelőség (IGPR) közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy a 2016. november - 2017. január közötti időszakban Adrian Robert Bratu egy 13 éves kiskorút ábrázoló pornografikus anyagokat készített és birtokolt, valamint tett közzé informatikai hálózatokon.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a gyanúsítottnak körülbelül 70 különböző hamis profilja volt egy közösségi hálózaton. Kiskorúként mutatkozott be, és 10-17 év közötti gyerekekkel beszélgetett. Az egyes profilokhoz bonyolult háttértörténeteket dolgozott ki, naponta tett közzé bejegyzéseket minden felhasználói fiókról, így pedig több ezer kiskorú "barátra" tett szert.
Az ügyészek szerint a 13 éves lányt ismerősnek jelölte egy személy, akinek a profilját a férfi hozta létre, és személyes adatokat kért, de a lány letiltotta a felhasználót. „Ez arra sarkallta a gyanúsítottat, hogy a lány nevében hozzon létre egy profilt és a nevében obszcén képeket és trágár bejegyzéseket tegyen közzé a lány barátainak oldalain” - magyarázzák az ügyészek. A férfi több kiskorúval is hasonló módon járt el a közösségi hálózaton. „Virtuális szerelmi történet” céljából hozott létre profilokat, a sértettnek pedig fenyegető üzeneteket küldözgetett.
A gyanúsított férfi fogarasi lakásán több számítógépet és adathordozót is lefoglaltak a hatóságok. A számítógépeken nagy mennyiségű szexuális tartalmú fényképet találtak, amelyek kiskorúakat ábrázolnak.
A gyanúsítottat őrizetbe vették, a Prahova megyei törvényszék pedig 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni