Könnyebben lehet építkezni Háromszéken


-A A+

Lakásépítő alapot hoz létre a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ebből évente öt lakóházat építenének fiataloknak - jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mint elmondta, az idén szeretnék felpörgetni a néhány évvel ezelőtt meghirdetett „Gyere haza" programot, amely a gazdasági válság és a bankhitelek szigorítása miatt egyelőre nem hozta meg a remélt eredményeket.

A tervezett lakásépítő alap a város tulajdonában lévő lakások eladásából és az ANL-s lakások béréből befolyt összegekből gazdálkodik, lehetővé téve évente öt új lakóház építését. Ilyen ritmusban a következő négy évben legalább húsz magánház épülhet meg, amit szolgálati lakásként adnának bérbe fiatal értelmiségieknek.anl

Ugyanakkor várják fiatal családok jelentkezését, akiknek az önkormányzat ingyen ad telket. Ők három házterv közül választhatnak és az engedélyek kiváltását is bérmentve megkapják. Az építkezés körülményein is enyhítettek, már nem kell építő céget megbízni, a házat akár kalákában is felhúzhatják, egyetlen kitétel, hogy szigorúan betartsák a ház tervét.

Antal Árpád szerint decentralizálni kellene az állami lakásépítő alapot, olyan módon, hogy az eddig megépített ANL-s lakásokat az önkormányzatok értékesíthessék, és az így befolyt pénzt további lakások építésére költhessék. Az elöljáró szerint az államnak 1,5 milliárd eurója van az ANL-s lakásokban, amelyeket a jelenlegi körülmények között nem tud értékesíteni.

Antal ugyanakkor azt is kifogásolja az ANL programban, hogy a helyi építészeti és kulturális jellegzetességeket figyelmen kívül hagyva, Bukarestben döntötték el, hogy Sepsiszentgyörgyön, Szebenben és Caracalban is ugyanolyan jellegű tömbházakat építsenek, amelyeket egyformán kékre vagy sárgára festettek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X