Kitiltották a bukaresti cirkuszból az állatidomár-számokat


-A A+

Nem foglalkozhat többé vadállatok idomításával a bukaresti Globus-cirkusz és a külföldi partnerek állatidomár-számait sem fogadják többé a fővárosban - erről az intézményt működtető fővárosi önkormányzat hétfői ülésén született döntés.

Az utóbbi két hétben több mint hatvanezer állatvédő írta alá azt az internetes petíciót, amely a vadállatok szerepeltetésének betiltását követelte, miután január 12-én a Globus-cirkusz tizenegy "nyugdíjba vonult" állata - két tigris, két vietnami malac, négy macska és három kutya - pusztult el egy tűzvészben. A tűz az őrök fülkéjét melegítő elektromos fűtőtest meghibásodása miatt keletkezett. A tűzoltóknak hét tigrist, két tevét, két pónit, és egy kengurut sikerült kimenteniük, amelyeket ideiglenesen a bukaresti állatkertben helyeztek el.

A bukaresti közgyűlés hétfői határozata törli a Globus-cirkusz tevékenységi köréből az állatidomítást, illetve a külföldi fellépők által használt állatok Romániába való beléptetésének és utaztatásának megszervezését. 

A cirkuszi vadállatokat a Négy Mancs és más állatvédő alapítványok segítségével hat hónapon belül megpróbálják természetes élőhelyükön működtetett rezervátumokban elhelyezni, vagy állatkerteknek adományozzák - jelentette ki Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere. 

A határozat indoklása szerint a természetellenes mutatványok betanítása akkor is állatkínzásnak minősül, ha nem használnak erőszakos módszereket, a cirkusz ugyanis képtelen a vadállatoknak természetes életkörülményeikhez hasonló életfeltételeket biztosítani. Egy 12 négyzetméternyi ketrecbe kényszerített oroszlán természetes élettere például négyszáz négyzetkilométernyire tehető, ami kétszer akkora terület, mint Bukarest - olvasható a dokumentumban.

Az Agerpres hírügynökség szerint a világon 21 - köztük 14 európai - ország teljesen vagy részlegesen betiltotta a vadállatok szerepeltetését a cirkuszokban.








EZT OLVASTA MÁR?

X