Autóbeíratási roham indult az országban


-A A+

Autóbeíratási roham indult az országban a február 1-től, szerdától eltörölt környezetvédelmi bélyegilleték hatására. A 102 illeték eltörléséről szóló jogszabály elfogadását követően vihar előtti csend uralkodott a Vezetői Jogosítvány- és Gépjárműnyilvántartó Hivatalnál, így az elmúlt hetekben többnyire ideiglenes (piros) rendszámtáblákat váltottak, viszont az autók beíratásával foglalkozó cégeket tömegesen keresték fel a járműtulajdonosok, így mától (szerdától) elkezdődött a jármű beíratási roham.

A sepsiszentgyörgyi gépjármű-nyilvántartó hivatal előtt már szerdára virradó éjszaka többen várakoztak, hogy időben le tudják adni dossziéjukat, de a bejáratra kifüggesztett közlemény jelezte, hogy az intézmény felkészült a rohamra. Tájékoztatták ugyanis az érdeklődőket, hogy reggel fél kilenctől sorszámokat osztanak és háromnegyed kilenctől azok alapján veszik át a dossziékat, viszont ha valaki nincs jelen, akit szólítanak, az elveszíti a sorszámát – tájékoztatta a Maszolt Dávid Attila.

A Transilvania Bróker Biztosító sepsiszentgyörgyi, autóbeíratással foglalkozó képviselője szerint szerdán mintegy 70 magánszemélynek volt lehetősége leadni dossziéját, míg a egy másik ügyfélfogadó ablaknál a Kovászna megyében tevékenykedő hét autóbeíratással foglalkozó cég képviselőjétől vettek át összesen 80 iratcsomót. A következő időszakban is ez a rendszer szerint dolgozik a hivatal. Dávid Attila szerint az eddig szokásos lejárás annyiban változott, hogy a nagyszámú igénylés miatt egyik nap elveszik a dossziékat és másnap adják ki a rendszámtáblákat.

Szerdától túlóráznak

Kovászna megye prefektusa, Sebastian Cucu elmondta: szerdától túlóráznak a gépjármű-nyilvántartó hivatal alkalmazottai, és úgy szervezték a munkát, hogy több munkatárs dolgozzon az ügyfél-szolgálatnál. Úgy szervezték az ügyfélfogadást, hogy külön ablaknál fogadják a jogi és a magánszemélyeket, így aki csak egy iratcsomóval áll sorba, nem kelljen órákat várjon a tulajdonosi felhatalmazással érkező ügyintéző cégekre.

A prefektus szerint az elmúlt időszakban megnövekedett ideiglenes rendszámok iránti igény alapján úgy becsülték, hogy február 1-e után indul az autóbeíratási roham, hiszen életbe lépett a 102 illeték eltörléséről szóló törvény, és már nem kell befizetni a környezetvédelmi bélyegilletéket, és az önkormányzatoknál fizetendő beíratási illetéket.

Alaposan felkészültek

Értesülésünk szerint Háromszéken vannak szakcégek, amelyek az elmúlt hetekben több mint 200 dossziét készítettek elő, hogy amint életbe lép a 102 illeték eltörléséről szóló törvény, azonnal leadhassák az aktacsomókat. Dávid Attila a Maszolnak elmondta: jelentősen megnőtt az érdeklődés az autó átíratások iránt, sok ügyfelük már korábban megvásárolta a használt autót de halogatta a forgalomba íratását, hogy nem kell több száz akár ezer eurós környezetvédelmi bélyegilletéket- illetve a személygépkocsik esetében a 60 lejes-, teherautók esetében a 145 lejes beíratási illetéket fizetni.

A következő időszakban várhatóan rengetegen hivatalosítják tulajdonukat, mivel korábban megvásároltak egy autót, de az a volt gazda nevén maradt. A szakember szerint februártól egy autó beíratási költsége mindent összevetve 800 – 1500 lej közti összegbe kerül, ebbe beletartozik a Gépjármű-nyilvántartási Hivatalnál (RAR) elvégzendő műszaki vizsga és eredetiségvizsgálat, illetve a Gépjármű-nyilvántartó Közszolgálatnál kifizetendő 37 lejes illeték a törzskönyv kibocsátására és a 40 vagy preferenciális rendszámtábla esetében a 85 lejes illeték, illetve a kötelező gépjármű biztosítás (RCA) ára is.

Lapunk érdeklődésére egy neve elhallgatását kérő kézdivásárhelyi használt-autó kereskedő elmondta: januárban egyetlen autót sem adtak el, mindenki kivárta, hogy mi történik a környezetvédelmi bélyegilletékkel, illetve, hogy a kormány vezet-e be helyette más adót. Az autókereskedő szerint februártól várhatóan fellendül a piac, sokan fognak külföldről használt autót vásárolni, és mivel hirtelen megnő a kereslet a külföldi eladók is megemelik a járművek árát.







EZT OLVASTA MÁR?

X