Elfogtak két kolozsvári „Banksy”-t


-A A+

Két fiatalt fogtak el a kolozsvári rendőrök vasárnap hajnalban, akik megkíséreltek újabb ábrákat festeni a Fellegváron lévő óriáskereszt talapzatára. 

Pénteken ismeretlen tettes rácsok mögül kinéző politikusokat festett a Nemzet Hősei Emlékművének nevezett fellegvári óriáskereszt talapzatára. A mócvidéki parasztház tetejéből kiemelkedő keresztet mintázó emlékmű oldalán Liviu Dragnea, Victor Ponta, Adrian Năstase, Ion Iliescu, Nicolae Ceaşescu, Traian Băsescu, Victor Ciorbea, C. V. Tudor és Elena Udrea arcképe látható rácsok mögött. 

Marcel Bonţidean, a polgármesteri hivatal keretében működő helyi rendőrség igazgatója elmondta: a rendőrök számítottak rá, hogy az ismeretlen tettesek újabb kísérletet fognak tenni az emlékműre való rajzolásra, ezért lesben álltak, és vasárnap hajnalban valóban elfogtak két fiatalt, akik szórófejes festékekkel voltak felszerelve. 

A két fiatal ellen eljárás indult rongálás miatt. Az emlékmű talapzatát pedig ideiglenesen letakarták.

Ugyanakkor a közösségi hálón online petíció indult annak érdekében, hogy a helyi hatóságok ne távolítsák el a fellegvári graffitit, azon ugyanis a street-art egyik legnevesebb képviselője, Banksy kézjegye látható. A felhívás szerint a rácsok mögül kinéző politikusokat ábároló graffiti az utcai tüntetések szellemében született. Példaként hozzák fel a petíció kezdeményezői, hogy a berlini falra festett graffitik annak idején vandalizmusnak számítottak, ma már viszont nagy becsben tartott alkotásokként tekintenek rájuk, amelyek a történelem egy fontos szakaszát örökítették meg. 

A Nemzet Hősei Emlékművének nevezett fellegvári óriáskeresztet 1997-ben építették, és a 1848-as forradalom mártírjainak állít emléket. 







EZT OLVASTA MÁR?

X