Nem kell többé sorba állni Hargita megyében a jogosítványcseréhez


-A A+

Nem kell ezután a hajnali óráktól sorban állniuk gépjárművezetői jogosítványuk lecseréléséhez a Hargita megyei autósoknak: a prefektúra honlapján az igénylők előjegyezhetik magukat.

Csíkszeredában – főként a február 1-jén hatályba lépett járműbejegyzési szabályozások változása óta – tömegesen keresik fel azt a prefektúra alárendeltségében működő hivatalt (DRCPIV), ahol a gépkocsik bejegyzését és a jogosítvány cseréjét végzik.

Arra is volt példa, hogy egyesek már az ügyintézést megelőző este folyamán sorba álltak, és az ügyfelek minden reggel megszervezték a „sorszámozást”: érkezési rendben feliratkoztak a nem hivatalos listára, majd nyitás után a lista alapján váltottak hivatalos sorszámot. Az embertelen körülményekről a megyei tanács ülésein több alkalommal is beszámoltak, mígnem Barti Tihamérnak, a megyei tanács alelnökének a prefektúrával együttműködve sikerült elérnie, hogy létrehozzanak egy, az ügyintézést lerövidítő online felületet.

„Néhány napig tesztüzemben működött, ma élesítik az online sorszámigénylést elősegítő felületet. Két hónapra előre lehet majd előjegyeztetni, és a program jelzi, hogy mely napok a szabadok. Csupán a nevet, a személyi igazolvány szériáját és számát, illetve email címet kell közölniük az igénylőknek, akik a megadott címre visszaigazolást kapnak a sorszám megjelölésével. Azt kinyomtatják, és meg is van a sorszámuk” – ismertette az eljárást Barti Tihamér megyeitanács-alelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján.

Barti hangsúlyozta: az online sorszámigénylés egyelőre csakis a jogosítványcserét szolgálja, az autóátíratásra nemsokára szintén készül egy felület.

„Tíz éve léptünk be az Európai Unióba, és a prefektúra munkatársai szerint a megyében rövid időn belül szinte mindenki uniós típusúra cserélte a korábbi jogosítványát. Ezek idén veszítik érvényességüket, várhatóan augusztusig a megszokottnál is zsúfoltabb lesz az ügyfélszolgálat” – hívta fel a figyelmet Barti Tihamér. Az alelnök ma levélben fordult a megye polgármestereihez annak érdekében, hogy internet-hozzáférést biztosítsanak és személyes segítséget nyújtsanak azoknak, akiknek szükségük van erre az online sorszámigényléshez.

Az alelnök megjegyezte: idén prioritásként kezeli az ügyintézések megkönnyítését szerte a megyében.








EZT OLVASTA MÁR?

X