A ratifikált kisebbségi egyezmények betartásának a számonkérését sürgeti az SZNT
Levélben kérte Izsák Balázs Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát, hogy a tavaszra tervezett bukaresti látogatása alkalmával kérje fel a romániai hatóságokat: tegyenek eleget a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó vállalásaiknak.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének múlt heti leveléről az SZNT sajtószolgálata tájékoztatott kedden.
Levelében az SZNT-elnök cáfolta Klaus Johannis államfő január végi, a "sikeres interkulturális román modellre" vonatkozó strasbourgi kijelentését, és röviden összefoglalta azokat a romániai magyarságot sújtó jogsértéseket, amelyeket az Európa Tanács keretében működő monitoring-jelentések említenek.
A levél kitér a romániai hatóságok megfélemlítő célzatú, a gyülekezési jogot sértő fellépésére, amelynek során több mint 80 személyt büntettek meg 2016. március 10-én a Székely Szabadság Napja alkalmából Marosvásárhelyen. Fölhívja a főtitkár figyelmét arra, hogy míg az államelnök Strasbourgban Németh Zsolt magyarországi képviselő kérdésére válaszolva egyházi épületek visszaadásáról beszélt, addig az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozására vonatkozó véleményezése az egyházi iskolák visszaállítására szólítja fel a román államot.
A levél címzettje függelékben megkapta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös árnyékjelentését a Kisebbségi Keretegyezmény romániai alkalmazásáról. A levelet tájékoztatásul megkapták az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, politikai csoportjainak vezetői, valamint Klaus Iohannis államelnök is.
A román külügyminisztérium több éves késéssel nyújtotta be 2016 elején az Európa Tanácshoz mind a kisebbségvédelmi keretegyezmény, mind pedig a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája ratifikálásakor vállalt kötelezettségek betartásáról szóló jelentését. Mindkét jelentéshez több erdélyi magyar szervezet is árnyékjelentést készített. A romániai jelentések és árnyékjelentések strasbourgi elemzése folyamatban van.
- 36724 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 36726 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 36726 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 36727 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 36729 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 36729 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni