Ötszáz új bölcsődet és napközit ígér a kormány


-A A+

Ötszáz bölcsőde és napközi építését kezdi el idén a minisztérium - nyilatkozta szerdán Pavel Năstase, oktatásügyi miniszter, aki hozzátette: ezek az összegek szerepelnek az állami költségvetésben. 

„A beruházásokkal kapcsolatban a kormányprogram 2500 oktatási intézmény - új bölcsődék és napközik építését irányozza elő. A költségvetésbe belefoglaltuk a már elkezdett építkezések befejezéséhez szükséges összegeket is" - tájékoztatott a miniszter. Pavel Năstase szerint 30 egyetemi bentlakás építési munkálataihoz is hozzálátnak, amelyeknek már elkészült a tanulmány. „Ezeket a befektetéseket a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium fogja finanszírozni és a tanügy-minisztérium lesz a haszonélvezője" - tette hozzá a tanügyminiszter. 

A tárcavezető több olyan intézkedést is említett, amely az oktatás szintjének növelését hivatott szolgálni: a tanügyben dolgozók bérének 15 százalékos emelése, az egyetemi ösztöndíjak 81-ről 200 lejre való növelése, az ingyenes vasúti közlekedés az egyetemisták számára, a tej és kifli program vagy az 50 iskolában elindított meleg ebéd program. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X