Húsz százalékkal emelik a tanügyi kisegítő személyzet bérét


-A A+

Sürgősségi rendelettel hozzávetőlegesen 20 százalékkal emeli a kormány a tanügyben dolgozó kisegítő személyzet bérét. Az intézkedés 53 ezer alkalmazottat érint – közölte szerdán a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke.

Simion Hăncescu tájékoztatása szerint a béremelés február elsejével hatályos, és a szolgálatiidő-pótlék kifizetése révén valósul meg. "Ez nem jelent semmiféle többletköltséget, a költségvetési törvényben hozzávetőlegesen 90 millió lejt irányoztak elő erre a célra" - magyarázta a FSLI elnöke a kormányfővel való egyeztetés után.

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetséget vezető Marius Nistor a szerdai tárgyalásról nyilatkozva elmondta, "lát hajlandóságot" a jelenlegi kormányban a pótlékokkal kapcsolatos problémák megoldására, amelyeket - szerinte - az előző kormány által hozott, 2016/99-es rendelet váltott ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X