Nem írathatják gyerekeiket a katolikus gimnáziumba a marosvásárhelyi szülők


-A A+

A többi iskolával ellentétben Római Katolikus Teológiai Líceumban hétfőn nem kezdődhetett el a beiratkozás az előkészítő osztályba, a szülők ügyészségi kihallgatása azonban folytatódott. Kincses Előd ügyvéd a Legfelső Bírói Tanácshoz fordul az ügyben.

Hétfőtől elkezdődtek a beiratkozások az előkészítő osztályba, ám a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumból hazaküldték az iratcsomókkal érkező szülőket. Székely Szilárd igazgatóhelyettes a Maszolnak elmondta, reggel telefonon utasították a tanfelügyelőségről, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, amíg tanintézmény helyzete nem tisztázódik.

„Hivatalosan nem értesítettek minket a tiltásról, csupán egy szóbeli utasítást kaptunk” – mondta Székely, aki várja az erre vonatkozó írott dokumentumot, illetve abban reménykedik, hogy mielőbb tisztázódik a helyzet, hiszen jelentkezők szép számban vannak. A szülők kihallgatása a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az igazgatóhelyettes szerint remélhetőleg nem riasztja el azokat, akik a katolikus gimnáziumba szeretnék íratni gyermekeiket.

A kihallgatások folytatódnak

Márpedig a kihallgatások a DNA-nál hétfőn is folytatódtak. Az egyik beidézett szülőt Kincses Előd ügyvéd is elkísérte az ügyészségre. Többek között az kérdezték tőle a kihallgatásán: aláírta-e azt a jegyzőkönyvet 2017. január 30-án, amelyben a szülők egy igazgatóhelyettes kinevezését követelték, aki Tamási Zsolt igazgató hiányában aláírhatja az igazolásokat, a  pedagógusok fizetését és a többi hivatalos okiratot.

A marosvásárhelyi ügyvéd a Maszolnak elmondta, a büntető perrendtartás előírásai szerint a szülőket nem lehet tanúként kihallgatni az katolikus gimnázium ügyében indított eljárás keretében, mivel a jogviszonyuk az iskolával később, a tanintézmény alapítása után keletkezett.

„Tanúként azt a személyt lehet kihallgatni, aki olyan tényeket és körülményeket ismer, amelyeknek az ügyben bizonyító erejük van” – hangsúlyozta Kincses Előd, aki ezt elmondta az ügyészségen is, de nem vették jegyzőkönyvbe. Viszont az ügyvéd figyelt arra, hogy a kihallgatott szülő válaszait pontosan és egyértelműen jegyezzék le, ne lehessen később bármit is megváltoztatni a nyilatkozatán.

A héten Kincses Előd panaszt nyújt be Bukarestben a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál a DNA marosvásárhelyi részlege által elkövetett túlkapások ellen, és kéri a szülők beidézésének leállítását. Eddig több mint száz szülőt hallgatott ki a DNA a katolikus gimnázium ügyében.

Mint ismert, az iskola volt igazgatója, Tamási Zsolt és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyészek szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor, és annak ellenére járultak hozzá a tanintzémény működéséhez, hogy tudták: valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja.







EZT OLVASTA MÁR?

X