Döbbenetesen sok orvos és asszisztens hagyta el Romániát


-A A+

2009-2015 között több mint 14 ezer orvos és 28 ezer egészségügyi asszisztens hagyta el Romániát - mondta el az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Viorel Huşanu, a Sanitas szakszervezet bukaresti elnöke. 

Romániában jelenleg körülbelül 14 ezer orvos dolgozik, tehát nagyjából ugyanannyi, mint amennyi 2009-2015 között elhagyta az országot - mondja a szakszervezeti bizalmi. 

"Az benne a legsúlyosabb, hogy egyesek teljesen más szakmában helyezkedtek el. Tehát miután az állam egy vagyont költött rájuk, hogy orvossá képezze őket, ezek az emberek most pincérekként, beteggondozókként és ki tudja, még milyen munkakörben dolgoznak. A legjobbakat persze alkalmazzák az egészségügyi rendszerben, de a többiek más területen vállalnak munkát" - állítja a szakszervezeti vezető. 

2015 után ez a folyamat némiképpen lelassult, részben azért, mert az elmúlt két évben a belföldi viszonyok is javultak, részben pedig azért, mert már külföldön sem annyira vonzók a szabad munkahelyek - véli Huşanu. 

Véleménye szerint a rendszer elpolitizálása képezi az egyik legnagyobb problémát az egészségügyben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X