A hónap végéig eldől a CFR- kórházak sorsa
Közvitára bocsátotta a közlekedési minisztérium azt a rendeletet, melynek értelmében az országban működő 13 vasutas (CFR) kórház kerüljön az egészségügyi minisztérium igazgatásába. Ezzel egy időben a rendelet a közlekedési tárca egészségbiztosítójának beszüntetését is tervezi.
A közlekedési minisztérium jelenleg 15 kórházat működtet, ebből kettőt a fővárosban, a többit pedig vidéken. A január 30-ig közvitára bocsátott tervezet csak a vidéki CFR-kórházakat irányítaná át az egészségügyi tárcához 30 napon belül az után, hogy a rendeletet iktatják.
A kormány biztosít felőle, hogy a CFR-kórházak 2013-as költségvetése nem módosul, hiszen az összeget egyszerűen átirányítják egyik minisztériumból a másikba. A lépésre viszont szükség van, mivel ezekben az intézményekben jellegzetesen egészségügyi ellátásról van szó – áll a kormány tervezetében. A két bukaresti kórház ugyanakkor marad a közlekedésnél, mivel olyan specifikus felszereléssel rendelkeznek, amit a földi, légi és vízi közlekedésben dolgozók kivizsgálására használnak a biztonságos közlekedés érdekében.
Vidéken, a közlekedésben dolgozók orvosi és pszichológiai ellátását továbbra is a közlekedési minisztérium keretében működtetett egészségügyi egységek végzik vagy olyan egységek, amelyek rendelkeznek a közlekedési minisztérium jóváhagyásával. Ezek működtetése a központi költségvetésből történik, a két érintett minisztérium büdzséjéből.
- 35425 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35427 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35428 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35429 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35430 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35430 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni