Párbeszédet követeltek Székelyföld státusáról a tüntetők Marosvásárhelyen


-A A+

FRISSÍTVE: A kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban pénteken a székely szabadság napján Marosvásárhelyen összegyűlt tüntetők.

A kormánynak és parlamentnek címzett petíciót a székely vértanúk emlékműve mellett felállított pódiumon olvasta fel Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke, és "Autonómiát!" felkiáltással fogadta el az összegyűlt tömeg. Ebben leszögezték, hogy a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját."Székelyföldnek akár feldarabolása, akár egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának, ellentmond Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek" - állapították meg.

Egyesek szerint három-négyezren vettek részt a pénteki marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján, mások ezret saccoltak, míg megint mások úgy vélték 1500 résztvevő emlékezett a Székely Vértanúk Emlékoszlopánál. Abban mindenki egyetértett, hogy az idén sokkal kevesebben vettek részt, mint az elmúlt években, a csendőrség és rendőrség részéről viszont soha nem volt ekkora biztonsági intézkedés mint most. 

Aggasztónak vélték, hogy Székelyföld a belső leszakadás pályájára került abban a fejlesztési régióban, amelyhez jelenleg tartozik. Azt is aggasztónak találták, hogy az autonómia ügyében évek óta szorgalmazott párbeszéd helyett szaporodnak a közösséget ért megaláztatások, a közösségi szimbólumok és intézmények elleni támadások.

"Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!" - áll a dokumentumban. Úgy vélték, Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely-magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását.

A csendőrök és rendőrök teljes felkészültségben járőröztek Marosvásárhely területén, a Postarét irányába haladva pedig egyre többen és többen gyülekeztek, gépkocsikkal, különleges felszereltségű járművekkel, kamerákkal, valamennyien kék esőköpenyben. Amikor elindult a tömeg a Székely Vértanúk Emlékoszlopától teljes útlezárást biztosítottak, holott félsávos lezárásról volt szó. Annyira lezárták az útvonalat, hogy oda egyik irányból sem hajhatott be semmilyen jármű, csak a rendőrség, a csendőrség, vagy a belügyminisztérium gépkocsija. 

"Mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg" - hangsúlyozták petíciójukban a megmozdulás résztvevői. A tüntetők azt követelték, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul.

Kérték, hogy a kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tiltakoztak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése ellen. A tüntetők egyben kinyilvánították szolidaritásukat a jogállam védelmében Románia nagyvárosaiban szervezett megmozdulásokkal. Azt is követelték, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal."Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!" - zárul a székely szabadság napján Marosvásárhelyen elfogadott petíció, melyet a tömeg "Autonómiát!" felkiáltása szentesített.

Az ünnepi szónoklatokat között a „vesszen Trianon” hangzott el többször is, ám néha hangzavar keletkezett, mert míg a megemlékezők egyik fele vesszentrianonozott, a másik fele viszont az „autonómiát Székelyföldnek” szlogent kiabálta. A feliratok többsége az autonómiakövetelést hangsúlyozta, de voltak olyan román nyelvű feliratok is, amelyek a kormányellenes tüntetések jelszavait tartalmazták: „kitartunk#rezist”, vagy az 1918. december 1-én elhangzott, a nemzeti kisebbségeknek ígért jogokat. Aszlogenek a magyar alatt román és angol nyelven is olvashatóak voltak. 

A tüntetésen több mint kétezren vettek részt. A tömeg a Postarétről a prefektúráig vonult. A résztvevők között volt Tőkés László fideszes EP-képviselő, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Aito Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt képviselője, Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke és az EFA igazgatója, Günther Dauwen is. 

Indicensek nélkül zárult a tiltakozás

A megemlékezés és a tiltakozás incidensek nékül zajlott - mondta az MTI-nek Adina Chiș, a csendőrség marosvásárhelyi mobil egységének a szóvivője a rendezvény végén.

A többezres tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektusi hivatal képviselője átvette a tüntetők képviselőitől, és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.

„Addig lesz megemlékezés és felvonulás Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, amíg eljönnek Székelyföldről a résztvevők, mert a helyiek alig vannak itt” – mondta a Maszolnak az egyik résztvevő házaspár, akik az elmondásuk szerint az eső ellenére is kijöttek, mert „egy évben egyszer, igazán itt lehet lenni”. „Azért volt ilyen kevés vásárhelyi résztvevő, mert a sajtó arról számolt be, hogy nem engedélyezték a megemlékezést és a felvonulást” – osztotta meg véleményét egy másik résztvevő. Egy háromszéki férfi arról számolt be, hogy tavaly-tavalyelőtt sokkal többen jöttek Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről, vagy Erdővidékről is, de most úgy látszik, inkább otthon maradtak. 

 mostoha időjárási viszonyok között megtartott rendezvényen kevesebben vettek részt, mint az elmúlt évek hasonló rendezvényein. A felvonulás után a marosvásárhelyi kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőinek.

(Címoldalas illusztráció: MTI/Boda L. Gergely)








EZT OLVASTA MÁR?

X