„Tapssal nem lehet megüzenni Emil Bocnak, hogy számít nekünk a tábla”


-A A+

Elfogadta az RMDSZ meghívását és fel is szólal a kolozsvári március 15-i megemlékezésen Emil Boc polgármester. Korábban a Muszai-Muszáj mozgalom azt üzente az elöljárónak: nincs helye az ünnepségen, ha megfellebbezi a kétnyelvű városnévtáblák felállítására felszólító bírósági döntést.

A Maszol érdeklődésére Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elmondta, ahogyan minden évben, idén is meghívták Emil Boc kolozsvári polgármestert a március 15-i megemlékezésre. „Nekem azt mondta, hogy jön, és hogyha jön, akkor általában fel is szólal” – fogalmazott politikus.

A Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, bár a Musai-Muszáj sok hasznos és legitim megmozdulást kivitelezett a városban, nem ért egyet velük: „azt gondolom, hogy disztingválni kell a március 15-ig megemlékezés és a nyelvi jogok értelmében kifejtett harc között”.

Bethlendi András, a Musaj-Muszáj mozgalom tagja a megkeresésünkre elmondta, azt szeretnék, ha a kolozsvári magyar közösség jelét adná a nemtetszésének, ha Emil Boc felszólal a magyar rendezvényen. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a politikus idén is eljátssza a magyar közösséggel szimpatizáló, multikulturális polgármester szerepét, miközben egy ilyen alapvető dolgot sem hajlandó megoldani, mint a többnyelvű táblák kihelyezése.

„A polgármesternek éreznie kellene, hogy ezt nem nézzük jó szemmel. Évről évre, amikor március 15-én vagy a Kolozsvári Magyar Napokon Emil Boc azt mondta, hogy »jó napot«, vagy »jó estét«, ő kapta a legnagyobb tapsot. Így nem lehet megüzenni neki, hogy számít nekünk a tábla és az ő hozzáállása” – fogalmazott Bethlendi.








EZT OLVASTA MÁR?

X