Bírságolás az Erdély-zászlóért: összeugrasztaná a csendőrség a kolozsvári magyarokat?


-A A+

FRISSÍTVE: A csendőrség kolozsvári mobil egysége közleményben tudatta: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a felvonuló tömeget. A Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Csoma Botond perverziónak nevezte, hogy a csendőrség a szövetségre próbálja hárítani a jelkép eltávolítása miatti felelősséget. A politikus megyezett az EMNP Kolozs megyei enökével abban, hogy közös beadványban kérnek magyarázatot a belügyminisztertől a történtekre.

"A felvonulás békésen és civilizáltan zajlott, de a felvonulók között megjelent négy személy, aki Erdély 1918 előtti zászlaját lobogtatta. A rendezvény szervezője elhatárolódott ezektől a személyektől, azt kérvén, hogy vonják be a zászlót, vagy hagyják el a felvonulók menetoszlopát. A négy ember nem vetette magát alá a kérésnek, ezért a szervezők a csendőrség segítségét kérték" - olvasható az Agerpres által idézett csendőrségi közleményben.

A csendőrség közölte, négy olyan embert bírságoltak meg összesen 1500 lejre, akik elutasították a tömeg elhagyását. A hatóság nyomatékosította: nem azért bírságoltak, mert Erdély-zászlót lengettek, amint az a sajtóban megjelent, hanem azért, mert az érintettek nem hagyták el a tömegrendezvény helyszínét, amikor erre felszólították őket.

Csoma Botond: magyarázatot várunk a csendőrségtől

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában határozottan cáfolta, hogy a felvonulást szervező RMDSZ-nek lenne kifogása az Erdély-zászlóval szemben, és perverziónak nevezte, hogy a csendőrség a szövetségre próbálja hárítani a jelkép eltávolítása miatti felelősséget.

A politikus elmondta: a rendezvényt megelőző egyeztetésen a csendőrség arra figyelmeztette Czirmay Zoltánt, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökét, hogy az Erdély-zászló románellenes és alkotmányellenes szimbólum, és ha ilyen zászlót látnak a felvonuláson, a szervezők kötelessége ezeket eltávolítani. A felvonuláson is a csendőrség kérte Czirmaytól, hogy szólítsa fel távozásra az Erdély-zászlót vivő személyeket.

Csoma Botond közleményt is kiadott, amely szerint a megbírságolt személyeknek minden jogsegélyt megadnak, várják őket a székházukba. A képviselő szerint több szempontból is érthetetlen a csendőrség eljárása, hiszen az országban számos regionális zászlót használnak, amelyek nem sértik a törvényt.

"Azt sem szabad elfelejteni, hogy az 1918-as Gyulafehérvári nagygyűlésre az erdélyi románok az Erdély címeres trikolórral érkeztek, ezt a tényt viszont a kommunizmus idején sikeresen meghamisították, átfestették a korabeli fotókat – idézte Csoma Botondot a közlemény. – Ugyanakkor szégyenletes az a módszer, amellyel próbálnak feszültséget kelteni és úgy állítani be az eseményeket, mintha az RMDSZ kérte volna az Erdély zászlók bevonását". 

A politikus emlékeztetett, hogy Désen a román, magyar, erdélyi és uniós zászló vezette az ünnepi felvonulást március 15-én, míg Kolozsváron továbbra is alkotmányellenes az erdélyi zászló a csendőrség szerint. Ezt a tényt a csendőrség munkatársai a szervezőkkel explicit módon közölték egy hétfői eligazításon. 

„Érthetetlen az alkotmányra hivatkozva tiltani az erdélyi zászlót, hiszen az ezen szereplő Erdély-címer része Románia címerének. A csendőrség először a tudomásunkra hozta, hogy azokat, akik erdélyi zászlóval érkeznek az ünnepségre, fel fogják tartóztatni, majd felszólítottak minket arra, hogy erről tájékoztassuk is azokat a személyeket, akiknél ilyen zászló van. Ezt mi meg is tettük, szervezőként minket utasítottak erre a csendőrség munkatársai” – tájékoztatott Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. 

„Nem állítom, hogy az RMDSZ ellenzi az Erdély-zászlót”

"Nem vonom kétségbe Csoma Botond jóhiszeműségét, azt sem állítom, hogy az RMDSZ ellenezné az Erdély-zászlót. De fenntartom, hogy a szervezőkön múlott ez a történet" – nyilatkozta a Maszolnak az EMNP Kolozs megyei elnöke. Soós Sándor elmondta, csütörtökön tárgyalt az incidensről a Kolozs megyei RMDSZ-elnökkel. Szavai szerint Csoma Botond elismerte: a fiatal RMDSZ-es szervező tapasztalatlansága vezethetett a bírságolásokhoz.

"Czirmay Zoltán megijedt, és túl komolyan vette a csendőrség utasításait. Szerintem ha nem hívja fel a csendőrség figyelmét ránk, akkor nem lett volna semmi gond" – fogalmazott Soós. Az EMNP-elnöke érvéként hozta fel, hogy a párttársa, Fancsali Ernő Erdély-zászlóval gyalog sétált le szerdán a Hajnal-negyedtől a főtérig, és nem esett bántódása. 

Soós elmondta, végül megegyeztek Csoma Botondal abban, hogy egy közös beadványban kérnek magyarázatot a belügyminisztertől a történtekre. "Az RMDSZ által felajánlott jogi segítséget megköszöntem, de vannak nekünk is jogászaink, akik eljárnak az ügyünkben" – tette hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X