Hargita megyétől tanulnak vállalkozni kelet-európai fiatalok


-A A+

Az Erasmus+ programon keresztül Hargita megyében tartózkodik összesen ötven macedón, bolgár, török, szlovák diák, akik a helyiekkel közösen vállalkozásindításról, az ehhez szükséges pályázati módokról tanulnak, illetve saját projekteket is előkészítenek. A vendégeket Balánbánya városa szállásolja el, itt szervezik a tábort, és innen ismerkednek meg Hargita megye vállalkozásaival.

A Young Europe Society nevű egyesület Entrepreneurial Youths táboroztatási programja az egyesület, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal, valamint Balánbánya Polgármesteri Hivatalának közös szervezésében zajlik. A diákok szerdán délelőtt ellátogattak Csíkszeredába, ahol Adrian Jean Andrei prefektussal és Ioan Hîrbbel, a Hargita Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség vezetőjével találkoztak. Mindketten a Hargita megyei gazdasággal kapcsolatos információkat osztottak meg a jelenlévőkkel.

A prefektus néhány adatot ismertetett a diákokkal arról, hogy hány 35 évesnél fiatalabb személy működtet magánvállalkozást Hargita megyében. A 8830 magánszemély által indított vállalkozások 26 százalékát, míg a 9525 vállalat 21 százalékát 35 évesnél fiatalabbak birtokolják, illetve vezetik. A prefektus kiemelte, hogy a fiatalok minden ágazatban képviseltetik magukat a kereskedelemtől az őrző-védő szolgálatokig.

Ioan Hîrb országos és megyei adatokat is ismertetett, beszélt a 2001-ben indult SAPARD-programról, illetve arról, hogy a 2007–2014-es időszakban a Hargita megyének szánt vállalkozásindításra és -fejlesztésre szánt pályázati pénzek mintegy 91 százalékát sikeresen lehívták. Továbbá több mint 396-an pályáztak sikeresen a LEADER-programban, összesen 12 millió eurót nyerve el. Az elmúlt években 1996 mezőgazdasági projektet bíráltak el kedvezően, amelynek köszönhetően, arányosan leosztva, projektenként átlagosan 7500 euró támogatást folyósítottak.

Ioan Hîrb érdekes Hargita megyei vállalkozásokról is beszámolt, amelyeket az utóbbi időben sikeres pályázatok révén indítottak. Nagyon sok olyan fiatal van, akik Svájcban, Németországban vagy Angliában dolgoztak korábban, majd az ott szerzett tapasztalatokkal hazatérve saját, azóta sikeres vállalkozásukat működtetik. Beszámolt többek között egy színművészről, aki a művészvilág helyett a gyöngytyúkokat választotta, és most azok tenyésztésével foglalkozik. De orgonaépítő-műhely, meg számos pékség, valamint panzió indult ilyen pályázatok segítségével.

A török nemzetiségű fiatalok Ioan Hîrbtől külön érdeklődtek a Hargita megyei méztermelésről, mint mondták, az eddig megismert helyi példákon felbuzdulva, ők is érdekeltek lennének ebben az ágazatban.








EZT OLVASTA MÁR?

X