Az eddigi bírság tízszeresével sújthatják az erdőben szemetelőket


-A A+

A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben.

Döntöttek arról is, hogy ezenetúl bűncselekménynek számítana a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása, ha az okozott kár értéke meghaladja az 100 ezer lejt.

„Ijesztő, hogy a 2010–2014-es időszakban 17 millió köbméter fa kitermelésére volt engedély és 26 millió köbmétert vágtak ki. A 9 millió köbméter különbség a törvénytelen módon kivágott famennyiség” – mondta Remus Borza, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselője, a bizottság elnöke.

Javasolják, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben „Gyakorlatilag ötezer lejről 50 ezer lejre nőtt a legkisebb, és 10 ezer lejről 100 ezer lejre a legnagyobb kiszabható bírság a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása esetén” – tette hozzá Borza.

Ha az okozott kár értéke meghaladja a 100.000 lejt, akkor bűncselekményről beszélünk, a kiszabható büntetés hat hónaptól három évig terjedő börtön, és a felhasznált eszközök, valamint a famennyiség, vagy, ha ez már nincs meg, akkor ennek megfelelő érték elkobzása – mondta el Borza.

A javaslat a mezőgazdasági bizottság, majd a képviselőház plénuma elé kerül.








EZT OLVASTA MÁR?

X