Bosszúból gyújtották fel a romák házát Gyergyószentmiklóson


-A A+

Feltehetően bosszú áll a péntek esti gyergyószentmiklósi, szándékosnak tűnő gyújtogatás mögött, amelynek nincsenek emberi áldozatai. A városi ügyészség már megkezdte a nyomozást, miközben a rendőrség és a csendőrség igyekszik biztosítani a közrendet Gyergyószentmiklós összes romák lakta részén.

Péntek este lobbant lángra Gyergyószentmiklóson a vonatállomás felé vezető út mentén egy romák lakta ház, illetve egy melléképület –tájékoztatta a Maszolt a Hargita megyei rendőrség szóvivője. Gheorghe Filip megkeresésünkre elmondta, hogy a bűncselekmény kapcsolatban állhat egy csütörtökön történt lopással. Az alábbi videót a gyindex.ro készítette.

Az előzmények a következők: a 78 éves gyergyószentmiklósi L. E. éppen a város utcáin vezetett, amikor megállt egy útkereszteződésben, hogy elsőbbséget adjon egy másik járműnek. Ekkor két, szintén gyergyószentmiklósi fiatal, a 15 éves G. J. és G. I. lépett oda hozzá, és beszélgetésbe elegyedtek vele. Amíg G. I. elterelte az autóvezető figyelmét, addig G. J. eltulajdonított egy kézitáskát az anyósülésről. Mint kiderült, a táskában 30 ezer lej volt. A lopást a táska tulajdonosa, L. E. jelentette a helyi rendőrségen, és az ügyészség megkezdte a vizsgálódást.

A péntek esti tűzhöz a tűzoltóság és a rendőrség is azonnal kivonult, ezalatt a családnak biztonságban sikerült kimenekülnie az épületből. Gheorghe Filip szavai szerint most teljes erővel azon dolgoznak, hogy a városban ne szabaduljanak el az indulatok.

Hozzátette, szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki testi épsége nem került veszélybe, és nagyon fontos, hogy ez így is maradjon. Megkérdeztük tőle, hogy hány gyanúsítottja van a gyújtogatásnak, de azt mondta, egyelőre nem szolgálhat pontos információkkal, de egy egész csoportot gyanúsítanak.

Polgármester: hosszabb előzmény vezetett idáig

Kikértük a polgármester véleményét is az ügyről, aki több információt is megosztott velünk azzal a családdal kapcsolatban, amelynek kiskorú tagjai a lopást elkövették. Nagy Zoltán elmondta, nem ez az első alkalom, hogy hasonló – ha nem is ilyen súlyos – eset történt a tűzeset közelében található bevásárlóközpont parkolójában.

„Mivel ez magánparkoló, a hatóságoknak nehéz fellépniük, ezt kihasználva a közelben élő roma család előszeretettel élt vissza a törvény adta kiskapukkal. A kiskorúak nagyon sok esetben agresszíven léptek fel a vásárlókkal szemben. Sok bejelentés érkezett az elmúlt időszakban arról is, hogy idősebbeket próbáltak meg kirabolni. Sajnálatos módon, most volt az a pillanat, amely a korábbi események felhalmozódása által összegyűlt feszültséget a felszínre hozta. Ez meglátásom szerint elítélendő, ugyanakkor elgondolkodtató, tanulságos is, hiszen ez nagyon régóta a közösség életében izzó parázs volt a hamu alatt” – fogalmazott a polgármester.Az említett család tagjai a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozó helyi rendőrség járőreivel többször is összetűzésbe kerültek, volt már arra is példa, hogy a helyi rendőrség autóját megtámadták botokkal, kövekkel. A polgármester értesülése szerint, az összetűzésbe keveredett család egyik vezéregyénisége most szabadult a börtönből, sokadik alkalommal. 

„Sajnos kevés eszköz áll a rendelkezésünkre, hogy hatékonyabban fellépjünk ilyen atrocitások esetén. Megelőzéssel tudnánk az ilyeneket elkerülni. A megyei közbiztonsági szakbizottságokban is felszólaltam ez ügyben, sőt segítséget is kértem a hatóságoktól” – jegyezte meg a városvezető.

 „Akitől a 30 ezer lejt eltulajdonították, az a közösségünk megbecsült tagja, egy tehetős és elismert vállalkozó. Én nem mernék mérget venni arra, hogy ők szervezték a gyújtogatást, az igazságot vélhetően a nyomozás kideríti” – mondta a polgármester, aki szerint az is elképzelhető, hogy az elmenekülő család után, az égve maradt kályhából kipattanó parázs okozhatta a tűzesetet.

„A gyergyószentmiklósiakat arra kérem, hogy higgadtan és bölcsen mérlegeljenek, további ilyen cselekedetekben ne vegyenek részt, hiszen ez hosszú távon negatívan bélyegezheti meg a közösséget” – zárta mondandóját a polgármester.








EZT OLVASTA MÁR?

X