Csak ideiglenesen állították meg a zagy kiömlését az Aranyosba


-A A+

Csak ideiglenes megoldással sikerült megállítani a zagy kiömlését a szászavinci zagytározóból. A Cupru Min bányavállalat a kormány segítségét kérte a végleges megoldás megtalálásához - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

Gyulafehérváron szerdán a prefektus környezetvédelmi és vízügyi szakemberek részvételével válságtanácskozást tartott, amelyre a hétfő délutáni szennyezést okozó bányavállalat képviselőit is meghívták. Az első becslések szerint hétfő délután mintegy hatezer köbméter szürkeiszap jutott a zagytározó alatti patak völgyébe és ezen keresztül az Aranyos folyóba.

Mircea Goia, az állami tulajdonban levő Cupru Min társaság szakembere elmagyarázta: egy, a zagytározó leürítésére épített, de 1988-ban lezárt vezetéken keresztül folyt ki szürkeiszap a patakba. Hozzátette: a gát alatt elhaladó vezeték völgy felőli végét nagy mennyiségű kővel és földdel zárták le, de szerdára ezen is átszivárgott a szennyezett víz. A szakember szerint szerdán folytatódott a kőágy vastagítása, és a patakmederben két másik gátat is építettek.

"Egyelőre nem találtunk végleges megoldást arra, hogy miként avatkozzunk be. A vezeték, úgy tűnik, nagy nyomásnak van kitéve" - jelentette ki a szakember. Hozzátette, a patakmedret elzáró kisebb gátak építése csak pillanatnyi megoldás. Míg nem találják meg annak a módját, hogy az iszaptó fenekén hogyan zárják le a gát alatt elvezető vezetéket, további szennyezések veszélye áll fenn. A Cupru Min társaság a gazdasági minisztériumtól kért segítséget a végleges műszaki megoldás megtalálásához. A tárca szerdán közleményben tudatta, hogy szakértői bizottságot küld a helyszínre.

Halpusztulás nincs

A gyulafehérvári válságtanácskozáson részt vevő vízügyi szakemberek közölték, hogy nem tapasztaltak halpusztulást az Aranyos folyón. A szennyezett víz szerdára mintegy száz kilométert haladt, és a Kolozs megyei Aranyosgyéresig jutott. A szennyezés mintegy 120 kilométert tesz meg, Vajdaszegig, ahol az Aranyos a Marosba ömlik. Innen még több mint 400 kilométert halad a Marosban, míg Szeged közelében a Tiszába nem jut.








EZT OLVASTA MÁR?

X