Erdélyi személyiségek kaptak magyar állami kitüntetéseket


-A A+

Hat erdélyi személyiség részesült magyar állami kitüntetésben a március 15-i forradalom és szabadságharc ünnepének alkalmából Csíkszeredában. A magyar köztársasági elnök, Áder János által odaítélt elismeréseket szerdán adták Magyarország főkonzulátusán.

Farkas Balázs konzul, megbízott ügyvezető az elismerések átadását megelőzően köszöntötte a jelen lévőket „azon a különleges helyszínen, ahol a magyar állampolgársági esküket teszik le”. Mint mondta, a kitüntetettek számára már az jutalom, hogy tehettek a közösségükért, és megtapasztalhatják munkájuk gyümölcsét. Kőrösi Csoma Sándorra, a „szolgálat nagy hősére” emlékeztetett, akihez az ez alkalommal elismerésben részülőket is hasonlította, azokat, akik szabadon szolgálják a közösségüket.

Fülöp József Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, a csíkszeredai Csíki Játékszín alapító tagja az erdélyi magyarság nemzeti identitásának megőrzését szolgáló példaértékű művészi pályája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője Tamási Áron emlékének ápolása mellett a helyi közösség kulturális életét is meghatározó értékőrző tevékenysége elismeréseként kapta meg a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Szabó Lajos, a sepsiszentgyörgyi Szent József Plébánia címzetes kanonok-plébánosa, esperes, szentszéki tanácsos az erdélyi magyarság életét gazdagító papi szolgálata mellett a háromszéki fiatalok lelki fejlődését segítő, fáradhatatlan közösségépítő tevékenységéért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta.

A Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, a Galambodi Református Egyházközség lelkipásztora, egyházi író, Jakab István az erdélyi szórványmagyarság lelki életének gazdagítása és identitásának megőrzése iránti kivételesen elhivatott lelkészi szolgálata és közösségépítő tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

A hátrányos helyzetű gyermekek körében végzett széles körű karitatív és közösségépítő tevékenysége elismeréseként Biszak Józsefet, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat elnökét, az illyefalvi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány munkatársát a Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki.

Tischler Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat Romániai Szervezetének főtitkára a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta a rászorulók megsegítését szolgáló közéleti munkájáért, valamint a hátrányos helyzetű, árva és mozgáskorlátozott gyerekek és fiatalok körében végzett karitatív tevékenységéért.

A kitüntetések átadásakor az ünnepélyes hangulatról a csíkszeredai Codex zenekar gondoskodott. Dálnoky Csilla, a Csíki Játékszín színművésze pedig Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! című versét szavalta el.








EZT OLVASTA MÁR?

X