Nagyobb biztonságban Böjte Csaba gyermekei


-A A+

Már csak az államfői jóváhagyás hiányzik ahhoz, hogy másfél éves politikai harc után végre akkreditáltak lehessenek és így állami társfinanszírozáshoz juthassanak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – és más hasonló egyházi vagy civil szervezetek – szociális bentlakásai. A szociális szolgáltatásokat bővítő törvénymódosításról Korodi Attila képviselő és Tánczos Barna szenátor Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.

A képviselőház is elfogadta kedden a szociális intézményrendszer bővítését szolgáló törvénymódosítást, a szociális bentlakási szolgáltatás törvényerőre lépése így most már csak Klaus Johannis államfőn múlik. A Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány – és a hasonló tevékenységet folytató szervezetek – az adományok mellett állami és önkormányzati társfinanszírozásra is számíthat, ha a módosított törvényt kihirdetik.

„A törvénykezés nem tekinthet el a társadalmi igényektől. A politikusokhoz hasonlóan az ellenőrző szerveknek, hatóságoknak is kötelességük a törvényi háttér alakítása olyan formában, hogy az segítséget nyújtson, az elsőrendű feladatuk nem a büntetés kell legyen" – nyilatkozta Tánczos Barna szenátor, hozzátéve, hogy a módosítás elfogadásában nagy szerepet játszott az, hogy országos hírűvé vált Böjte Csaba példás tevékenysége.

Korodi Attila röviden ismertette a 2015-ben az RMDSZ által benyújtott módosító indítvány történetét. A szenátus tavaly áprilisban fogadta el, az erőteljesebb lobbi ezután következett, mert több szakbizottság – a Cioloș-kormány pedig már az elejétől kezdve – negatívan véleményezte a módosítást.

„A törvény meghirdetése után a román állam viszonyulása megváltozik. A szociális bentlakásokat működtető egyházi és civil szervezetek jogi státuszt nyernek, ez a jellegű szolgáltatásuk akkreditálható lesz, így pedig állami társfinanszírozásban is részesülhetnek. Eddig csak adományokból működhettek ezek a hálózatok, a módosított törvény nagyobb stabilitást biztosít – fogalmazott Korodi Attila. Megjegyezte: Moldvában és Havasalföldön is van példa néhány tíz gyermeket befogadó szociális bentlakásra, de Böjte atya gyermekotthonaihoz fogható hálózat nincs még egy az országban.

A Dévai Szent Ferenc Alapítványt képviselő Kolozsvári Tibor elmondta: az alapítvány 9 megye 86 településén fejti ki szociális tevékenységét, és jelenleg mintegy 2500 gyermekről gondoskodik. A 25 év alatt több mint 5000 gyermeket neveltek. A várva várt új törvény értelmében a gyámhatóság jóváhagyása nélkül, szülői kérésre is befogadhatnak gyermeket.








EZT OLVASTA MÁR?

X