Fosztogatják Bözödújfalu víz alól felszínre került maradványait


-A A+

Bözödújfalu víz alól előbukkanó házainak maradányait ezekben a napokban egyesek megpróbálják elhordani és értékesíteni, kerítésnek, gazdasági épületnek, de még házalapnak is felhasználni.

Ahogy apad a bözödújfalusi gyűjtőtó vize, egyre több házmaradvány kerül felszínre. A település előbukkanásának sokan a csodájára járnak: egyesek fotózni érkeznek a környékre, mások nosztalgiáznak egykori falujuk helyén, míg a horgászok azt sajnálják leginkább, hogy eltűnik az élővilág a tóból. De akadnak olyan személyek, akik csak az anyagi hasznot látják Bözödújfalu maradványainak előbukkanásában.

Csibi Attila Zoltán, a közigazgatásilag Bözödújfalut is magába foglaló Erdőszentgyörgy polgármestere a Maszolnak elmondta, megjelentek a kőgyűjtők, akik a maradék építőanyagot megpróbálják elhordani és értékesíteni, kerítésnek, gazdasági épületnek, de még házalapnak is felhasználni. Az elöljáró riasztotta a rendőrséget, ennek eredményeként abbamaradt a kőrablás, de félő, hogy kis idő múlva megint elindul, ha nem fordítanak elég figyelmet az elhárítására.

A rendőrségi járórözés ezért folyamatos, de még a civilek is bekapcsolódtak az őrzésbe – tudtuk meg polgármestertől, aki szerint annak a közösségnek okoznak még több szenvedést, amely amúgy is eleget szenvedett, amikor faluját felszámolták, utcáit elöntötték vízzel.

A kövek elhordása olyanokat felháborít, akik egyébként nem kötődnek a faluhoz, de tisztelik azok emlékét, akik a kényszerkitelepítés, a falurombolás elszenvedői voltak. Azt sem tekintik jó szemmel, hogy a tó körül beindult a turizmus, nyaranta sokan jártak horgászni, fürödni, sátorozni, a hétvégi házak, nyaralók is kezdtek elszaporodni.

A polgármestertől megtudtuk azt is, hogy vannak terveik, nem akarják teljesen a pusztulásra hagyni azt a keveset, ami még megmaradt a rombolás után. A templom újjáépítésének terve már rég foglalkoztatja az elöljárót, aki most annyit árult el, hogy közel járnak a megvalósításhoz. A templom köveihez még nem nyúltak a tolvajok, de ha nem vigyáznak, előbb-utóbb, a házak maradványai után arra is sor kerülhet – mondta Csibi, ezért is fontos az őrzés, illetve a konkrét építkezés elkezdése. 








EZT OLVASTA MÁR?

X