Musai-Muszáj: a többnyelvű helységnévtábla csak a kezdet, van még tennivaló Kolozsváron


-A A+

A többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése Kolozsvár bejárataihoz egy mérföldkő, egy kezdet, de még sok a tennivaló – hangzott el a Musai-Muszáj akciócsoport hétfői sajtótájékoztatóján.

Egyik képviselőjük, Szakáts István elmondta, az akciócsoport üdvözli Emil Boc polgármester döntését, szerintük helyes és szükségszerű elhatározás volt, amit évekkel ezelőtt meg kellett volna hozni. Rengeteg más, nem jogi indok van arra, hogy miért kellett volna kihelyezni a táblákat – jegyezte meg.

Bethlendi András megköszönte a holland alapítványnak a tevékenységét, hiszen ők indították el a jogi procedúrát a többnyelvű táblák ügyében, majd a Minority Rights Egyesületnek, amely újra felvette a kesztyűt, a Foundation European Committee Human Rights Hungarians Central Europe-nak, illetve a felperesekhez csatlakozóknak, az akciócsoport önkénteseinek, a Facebookon aktív „igeterjesztőknek”. Köszönetet mondott a sajtónak és a román nemzetiségű állampolgároknak is, akik csatlakoztak az ügyhöz.

Szakáts István kitért arra, hogy "a megélt multikulturalitásért" hozták létre a Musai-Muszájt, az akciócsoport a kétszínű politikai játszmákra akar válaszolni. Jelentős civil kezdeményezéssé nőtték ki magukat, 3,7 millió emberekhez jutottak el a Facebookon, közel húszezer követőjük van. Elhangzott: Budapesten és a genfi kisebbségügyi konferencián is képviselték az ügyet az elmúlt időszakban.

Egy ízben négyezer lejes támogatást nyertek a városházától, de ezt később vissza kellett adniuk. Számos magántámogatást kaptak azonban. Egyetemi szakdolgozatok is szólnak már az akciócsoportról – hangzott el a sajtótájékoztatónl.

Szakáts István kiemelte, fenntartják a városházával és a polgármesterrel való párbeszéd igényét, több ízben is írtak nyílt levelet a városvezetésnek. Március 15-én kaptak választ a kérésükkel kapcsolatban, akkor a polgármester azt ígérte, leül találkozni velük, de ez nem történt meg. Megköszönte azoknak az RMDSZ-tagoknak és -vezetőknek, akik segítenek, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is támogatják a Musai-Muszájt.

Bethlendi András arról beszélt: a tábla kihelyezése egy mérföldkő, egy kezdet. Az elmúlt években foglalkoztak a kolozsvári állomásnál található, állomásvezetők nevét tartalmazó táblával, amelyről hiányoznak a magyar szereplők – ezt a táblát eltávolították ugyan, de még van itt tennivaló. A Házsongárdi Temető magyar nyelvű turisztikai táblájáiért is szót emeltek, de ezek még nem kerültek ki. Elmondták azt is, Emil Boc polgármestert várják a Kolozsvári Magyar Napokon és a március 15-i ünnepségen.

Boc "teljes amnesztiát" kapott

Szőcs Izabella jogtanácsos a per folyamatát összegezte: 2014-ben a Language Rights alapítvánnyal kezdték el a pert, amelyet első fokon megnyertek ugyan, ám másodfokon az alapítvány holland mivoltára hivatkozva negatív döntés született. A pert újrakezdték, akkor ismét veszítettek, majd egy új döntéssel kimondta a bírság, hogy ki kell helyezni a táblákat.

Kolozsváron a magyarság arányszáma nem lépi át a húsz százalékot, de a törvény meghozatalának évében még meghaladta. Erre, illetve a korábbi tanácshatározatra hivatkozva lehetett érvelni a táblák kihelyezése mellett. Nemzetközi szintű érvekre is hivatkoztak – tájékoztatott a jogtanácos.

Szőcs Sándor jogász elmondta, a legnagyobb elégtételt az hozta a perfolyamatban, hogy pénteken Emil Boc polgármester lemondott a fellebbezési szándékáról. "A Minority Rights elnökeként és jogászként a polgármester minden eddigi hibáját elnézem, teljes amnesztiában részesítem, és barátilag tekintek rá" – fogalmazott Szőcs kiemelve, Emil Boc precedenst teremtett, azt igazolva, hogy a civil szféra és a hivatal párbeszéde eredménnyel jár. Nem az a kérdés, hogy ki járult hozzá a sikerhez leginkább, hanem hogy nem a vagy-vagy, hanem az is-is logikájában lehet gondolkodni – tette hozzá.

Mint korábban megírtuk, négynyelvű – latin, román, magyar és német – helységnévtáblákat helyeznek ki Kolozsváron. A latin felirat a háromnyelvű tábla fölé kerül – közölte pénteken Emil Boc polgármester. Újságírói kérdésre válaszolva Emil Boc elmondta, a táblák egy-másfél hónap múlva kerülnek ki a város határába.







EZT OLVASTA MÁR?

X