Végre felújíthatják a gyergyói jégpálya tetőszerkezetét


-A A+

Sürgősségi alapból támogathatja Hargita Megye Tanácsa Gyergyószentmiklós önkormányzatát a műjégpálya korábban leégett, majd ideiglenesen megjavított tetőszerkezetének felújításában – jelentette ki Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a Nagy Zoltán polgármesterrel szerdán tartott megbeszélésüket követően.

A találkozón tisztázták, hogy a város nem tudja fedezni a költségek rá eső 58 százalékát (42 százalék a megyei tanács része). Nagy Zoltán polgármester és Borboly Csaba megállapodtak, hogy a helyi önkormányzat folytatja le a közbeszerzési procedúrát, a teljes munkálatot kiszerződi, a megyei tanács pedig anyagilag segíti ebben.

„Nem szeretnénk, ha évekig elhúzódna a tetőszerkezet felújítása bürokratikus akadályok vagy anyagiak hiánya miatt, ezért javasoltuk a tartalékalapos megoldást. Azt szeretnénk, hogy Gyergyó haladjon. Eddig is azt kerestük, hogyan lehet megoldani a tetőszerkezet felújítását, mert a város és a térség gondjaiban folyamatosan igyekszünk segíteni. Meg tudjuk valósítani közös tervünket, nem lehetetlen, hogy még idén sikerül” – jelentette ki a megyei tanács elnöke.

Borboly Csaba elmondta, hogy a tartalékalapos megoldásra vonatkozóan véleményezést kértek Hargita megye prefektusától, valamint több megbeszélést tartottak jogászokkal és beruházási szakemberekkel, azért hogy a bürokratikus akadályokat előre elhárítsák.

A megyei és a helyi önkormányzat által a jégpálya működtetésére létrehozott közösségi fejlesztési társulásnak kell elkezdenie a tevékenységet.

Nagy Zoltán polgármester szerint igyekeznek a legrövidebb időn belül elindítani a felújítás procedúráját, és menet közben megszerzik a forrást, a megyei tanács segítségével. A városvezető négy hónapra becsülte a felújítás időtartamát.








EZT OLVASTA MÁR?

X