Idén közel kilencezer gyermek iratkozott be magyar tannyelvű osztályba


-A A+

Az idei beiskolázási adatok 85 százalékos feldolgozottsága alapján 8 878 gyermek iratkozott be magyar osztályba. Magyari Tivadar oktatásügyért felelős ügyvezető alelnök szerint ez az RMDSZ „Minden magyar gyermek számít” beiskolázási kampányának is köszönhető. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szakmabeliek bevonásával, a történelmi magyar egyházak és a pedagógusok szakmai szervezetének közreműködésével olyan terveket dolgozott ki megyénként, amelyek megvalósítása esetén a magyar gyermekek a jelentős népességfogyás következtében is anyanyelvükön tanulhatnak - olvasható a szövetség közleményében. Magyari Tivadar elmondta: „A szórványosodás és a magyar nyelvű iskolák viszontagságos körülményei miatt a múlt évtized végére csökkent a magyar oktatást igénylő családok száma, de eközben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézményektől.”

Az idei kampány egyik megnyugtató ténye, hogy a nagy városokban, Marosvásárhelyt leszámítva, növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozott gyermekek száma - mutat rá a közlemény. Várakozások szerint teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, Magyardécsén, Besztercében, anélkül, hogy más, közeli települések iskolái elől vonzanák el a gyermekeket. "Sajnos a népességfogyás továbbra is fenyegeti az egész nyárádmenti iskolahálózatot, és hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is. Az idei adatokból viszont az látszik, hogy azokat az iskolákat, amelyek községek szintjén egyedüliek, a megszűnés közvetlen veszélye nem fenyegeti. Az ilyen településeken a tanítók, az RMDSZ helyi szervezetei szinte egyenként vették számba a gyermekeket, és győzték meg a szülőket, hogy a magyar oktatást válasszák gyermekük számára" - olvasható a közleményben.

A szakértők által felállított tendencia szerint az elmúlt 1–2 évben a szórványban és vegyes házasságban élők egyre gyakrabban választanak magyar nyelű oktatást gyermekeik számára, hiszen magyarul tanulni előny. „Mert aki több nyelvet beszél, az könnyebben érvényesül a társadalomban, és nagyobb eséllyel talál olyan munkát, amelyben megbecsülik” – állapítja meg Magyari Tivadar.

"Az idei kampány sikeresen lezárult, hiszen több ezer családot sikerült megszólítani. Az RMDSZ a jövőben is folytatja a beiskolázási kampánysorozatot" - olvasható a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X