FRISSÍTVE: Tragédia Kolozsvár központjában


-A A+

A kolozsvári Széchenyi téri piaccsarnok melletti üzletközpont tetejéről vetette a mélybe magát kedden fényes nappal egy 21 éves fiatalember. A járókelők riasztották a mentőket, ám életét már nem tudták megmenteni.

A kolozsvári rendőrség szóvivője, Adnana Ilieş a Mediafax hírügynökségnek elmondta, egyelőre nem ismerik a fiatalember öngyilkosságának indítékait.csarnok

A városban ez már a második eset, amikor a piaccsarnok melletti üzletközpont tetejéről kísérelnek meg öngyilkosságot kolozsváriak. Tavaly egy 45 éves nő ugrott le az épületről, ám nem szenvedett halálos sérüléseket.

FRISSÍTÉS: A nagyváradi fiatalember a kolozsvári műszaki egyetem számítógépes mérnöki karának hallgatója volt. Rendőrségi források szerint nagyon sok pénzt veszített játékgépen, ezért döntött úgy, hogy véget vet az életének.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X