Több Kolozs megyei településen is kárt okozott az időjárás


-A A+

A havazás és erős szél miatt áram nélkül maradt pénteken több Kolozs megyei település.

Az áramszolgáltató központ képviselőinek tájékoztatása szerint az érintett települések között van Pusztaszentmárton (Mărtineşti), Reketó (Răcătău), Várfalva (Moldoveneşti), Járaviza (Valea Ierii) és Járabánya (Băişoara) is.„Elsősorban hegyvidéki településekről van szó, ahol az okozta a problémát, hogy fák dőltek a villanyvezetékekre. 20, üzemzavar-elhárítással foglalkozó egységet küldtünk ki” - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a vállalat egyik illetékese.

Óránként tájékoztatják a kedvezőtlen időjárás okozta problémákról, és az illetékes hatóságok „urai a helyzetnek” - nyilatkozta pénteken Sorin Grindeanu miniszterelnök. „A belügyminisztériumtól is érkeznek a jelentések. A miniszter asszony óránként tájékoztat arról, hogy hol vannak lezárt útszakaszok (...), és biztosít, hogy dolgoznak, akárcsak januárban, amikor a legmagasabb szintű riasztás volt érvényben” - nyilatkozta a kormányfő egy brăilai sajtótájékoztatón.

Az elmúl két nap kedvezőtlen időjárása 22 megyében okozott fennakadást a közúti, vasúti és a tengeri forgalomban, illetve az áramellátásban - tájékoztatta pénteken az Agerpres hírügynökséget az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).








EZT OLVASTA MÁR?

X