Győztek az apáczaisok, megrovásban részesül a Kolozs megyei tanfelügyelőség


-A A+

Megrovásban részesítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, amiért nem hagyta jóvá erre a tanévre a 16 fős, képzőművészeti ötödik osztály beindítását - tudtuk meg Asztalos Csabától, a CNCD elnökétől. A tanács szerdán döntött az ügyben.

A CNCD-hez január közepén fordult 26 kolozsvári szülő, akik szerint a Kolozs megyei tanfelügyelőség törvénytelenül járt el és diszkriminált, amikor visszautasította tavaly az iskola kérelmét a képzőművészeti ötödik osztály beindításáról. A panasszal élő szülők azt állították, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint minimum 12 tanuló szükséges egy új osztály beindításához, a tanfelügyelőség ennek ellenére utasította el az Apáczai beiskolázási kérelmét.

Emlékeztetnek, hogy a 2016-2017-es a kolozsvári Romolus Ladea Képzőművészeti Líceumban két ötödik osztályt hagytak jóvá 17 és 18 fős tanulóval, az Octavian Stroia Dráma és Koreográfia Líceumban egy induló 4. osztályt pedig 12 tanulóval. A diszkriminációellenes tanácshoz fordult szülők szerint Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelő rosszhiszeműsége egyértelmű, hiszen magánbeszélgetéseken többször kifejtette, hogy a magyar tanulók nyugodtan jelentkezhetnek a román tannyelvű Romulus Ladeába is.

A tanács szerdai ülésén megállapította, hogy valóban hátrányos megkülönböztetés történt. „Kiderült, hogy más esetekben, ahol románul folyik az oktatás, a tanfelügyelőség jóváhagyta a létszám alatti osztályok beindítását. Ráadásul nem is kérvényezte a szóban forgó osztályok jóváhagyását a minisztériumtól” - magyarázta Asztalos.

A megrovást a tanfelügyelőséghez írásban juttatják el, ebben azt javasolta a CNCD, hogy a jövőben közelítsék meg másként a kisebbségi oktatás kérdését. „Azzal, hogy nem hagyták jóvá az osztály beindítását, megfosztották a magyar gyermekeket, hogy anyanyelven tanuljanak képzőművészetet” - nyomatékosította Asztalos. Hozzátette, amennyiben a tanfelügyelőség nem veszi figyelembe a CNCD javaslatát a jövőben, pénzbírságot kaphat.

A megrovást a tanfelügyelőség megóvhatja. „Reméljük, erre nem kerül sor, és figyelmesen elolvassák az indoklást, amelyet 15-20 napon belül fogunk kiközölni, és ennek megfelelően járnak majd el” - mondta a CNCD elnöke.

A tanfelügyelőség fellépése miatt többen is tiltakoztak, Székely Géza oktató például több napig japán sztrájkkal fejezte ki nemtetszését a „becstelen eljárás” ellen.

"Az Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért, mely a feljelentést tevő szülők jogi tanácsadását végezte és a feljelentést megszövegezte, üdvözli az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntését. Úgy véli, a diszkrimináció megállapítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a magyar nyelvű képzőművészeti oktatás helyzete megnyugtatóan rendeződjön. Az ODT pozitív döntése ugyanis azt ismeri el, hogy az egyetlen Kolozs megyei magyar tannyelvű képzőművészeti osztály indítását a Tanfelügyelőség nem utasíthatja vissza létszám okokra hivatkozva. Ennek értelmében 12 vagy ennél magasabb osztálylétszám esetén jóvá kell hagyni a képzőművészeti osztályok indítását. A 12 főnél kisebb létszámú osztályok indításának jóváhagyása az 1/2011-es oktatási törvény 63-as cikkely, (2) bekezdés szerint az  Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium hatáskörébe tartozik" - olvasható az Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért közleményében. Hozzáteszik, fontosnak találják, hogy az ügyet sikerült kimozdítani a politikai diskurzus medréből és jogi megoldás született, melyre a további évfolyamok esetén is lehet majd hivatkozni. A döntés jogerőre emelkedése esetén lehetőség nyílik az érintett 16 gyerek helyzetének felülvizsgálatára is.
 







EZT OLVASTA MÁR?

X