Kötelezőek maradnak az előkészítő osztályok


-A A+

Eldőlt: a hét évesnél nagyobb gyerekek első osztályba iratkoznak a 2013-2014-es tanévben, a náluk kisebbek pedig előkészítő osztályba. Az oktatási minisztérium és a szakszervezetek, valamint a közoktatásban résztvevő gyerekek szülői egyesülete szerdán írta alá a megállapodást, amely azt is lehetővé teszi, hogy a szülők közösen dönthessék el az óvodák vezetőivel, milyen helyiségben folytassa tevékenységét a leendő előkészítő osztály. Mindezt április 1-ig kell megtenni minden olyan településen, ahol közoktatási intézmény létezik.gyerek

A megállapodás ugyanakkor leszögezi, március végéig elkészül a gyerekek beíratásának módszertana, szeptemberig pedig felkészítik azokat a tanügyi kádereket, akik az előkészítő osztályokban oktatnak majd.

A módszertan szerint azok a gyermekek, akik 2013. augusztus 31-ig betöltik a 6. életévüket, beiratkozhatnak az előkészítő osztályba, de ez nem lesz kötelező. Azok a gyerekek, akik a nevezett dátum időpontjában 6. és 7. életévük között vannak, kötelező módon előkészítő osztályba kerülnek, a 7 évesnél nagyobbak pedig első osztályba.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X