Ingyenes utazási lehetőséget kaptak a Kárpát-medencei középiskolások


-A A+

Május 17-ig jelentkezhetnek a középiskolák a Rákóczi Szövetség utazási programjára, amelyet a június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából hirdettek meg.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a felhívás célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak és minél több kulturális élményben, illetve emberi kapcsolatban gazdagodjanak. 

A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. 

Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

Tavaly 361 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 ezer diákja kapcsolódott be a Szövetség Diákutaztatási Programjaiba - jelezték.

További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X