Egyedüli európai csapatként vettek részt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói az április 22-én lezajlott Harvard International Consulting Competition című esettanulmány-versenyen. Bár a döntőbe jutás nem sikerült, Szász Levente felkészítő tanár és a csapat is úgy véli: a gazdasági szaktudás szempontjából a kolozsvári csapat felvette a versenyt a világ legjobb egyetemeivel. A harvardi verseny kihívásairól, a nemzetközi tapasztalat tanulságairól kérdeztük az egyetemi oktatót, valamint az ötfős csapat két tagját, Éltes Ritát és Géger Gyopárt.

Hogyan készültetek a harvardi esettanulmány-versenyre?

Szász Levente: Alapvetően arra építettünk, hogy az ötfős csapat minden tagja, Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) – szerk. megj.) egy vagy két éve már részt vesz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos egyetemi képzésében, így az ehhez a versenyhez szükséges gazdasági alapok nagyrészt mindenkinek megvoltak. Emellett a csapattagok a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégistái is, ahol az egyetemen szerezett tudást még jobban elmélyíthetik, kipróbálhatják azt különböző gyakorlati helyzetekben. Ezzel a „csomaggal” indultak el a diákok versenyezni.

Az esettanulmány megoldására biztosított tíz nap igen kevés idő arra, hogy speciálisan tudjunk készülni a Harvard versenyére, nagyrészt arra a tudásra kellett építeni, amit az egyetemen és a GTK szakkollégiumban fel tudtak halmozni. Volt tíz intenzív nap, amelybe ráadásul a húsvéti időszak is beleesett, a diákok azalatt különböző városokban voltak, így ahogy lehetett – online kommunikációval vagy egy városba szervezett találkozókkal –, megoldották, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami még kihívást jelentett, hogy mindezt angol nyelven kellett elkészíteni, és eddig azért többnyire magyar nyelvű versenyekre jártunk.

Györfy Lehellel és Rácz Béla-Gergellyel készítettétek fel a csapatot. Ezt a feladatkört úgy kell elképzelni, mint például egy szakdolgozat irányító tanárét?

Szász Levente: Kicsit igen. A felkészülés piramisának alapja az egyetemen szerzett tudás, és erre építjük a szakkollégiumi képzést. A GTK-t az egyetemről mi hárman, vállalati részről pedig egy képviselő, Kerezsi Miklós koordinálja. A kollégákkal folyamatosan képezzük a hallgatókat ezekre a versenyekre, tulajdonképpen olyan, mintha egy véget nem érő „szakdolgozatírásra” készítenénk fel őket. Gyakorlatorientált, valós gazdasági problémák, helyzetek megoldására tanítjuk őket.

Érdekes egyébként, hogy az esettanulmányt mint oktatási módszert a Harvard Egyetem vezette be. Az esettanulmány tulajdonképpen egy részletes leírás egy konkrét vállalat múltbeli és jelenlegi állapotáról, itt mindig adódik egy kérdés, probléma, helyzet, amit meg kell oldani. Ha nincs konkrét probléma, akkor is kérdés, hogy mit csináljon a vállalat a következő három évben ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradjon a piacon. Ha megvan az egyetemen szerzett megfelelő gazdasági szaktudás, akár egy első-, másodéves hallgató is jól meg tud birkózni egy ilyen esettel.

Nemcsak a szakkollégiumban, hanem a menedzsment-oktatásban is intenzíven használjuk az esettanulmányokat. Megtanuljuk az elméleti tananyagot, és szemináriumon rögtön kipróbáljuk egy konkrét vállalat esetében, hogy az adott koncepciót hogyan lehetne alkalmazni. A gyakorlatias képzés megvalósítása érdekében az egyetemen és a szakkollégiumon belül is igyekszünk szorosan együttműködni a vállalatokkal.

A közgáz magyar tagozatán például minden évben mi is megszervezzük a saját esettanulmány versenyünket, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyt. Ennek keretében minden évben együttműködünk egy helyi érdekeltségű romániai céggel, amely megoldást szeretne találni egy valós vállalati problémára, kihívásra, abból elkészítünk egy esettanulmányt, és azt kiadjuk a kolozsvári hallgatóknak, akik kidolgozzák, majd egy vállalatvezetőkből álló zsűri előtt bemutatják. Ez az a pont, ahol a tanárok már háttérbe lépnek, mi csak szervezzük a versenyt, a diákok eredménye teljes mértékben attól függ, hogy a régió meghatározó vállalatvezetői, a gyakorló gazdasági szakemberek mit gondolnak a hallgatók ötleteiről.

Általában a nyertes ötletet használják fel a cégek, vagy minden csapattól csipegetnek részmegoldásokat?

Szász Levente: Jellemzően csipegetnek minden csapattól. Azt hiszem, hogy a diákoknak pontosan ez az egyik legnagyobb élmény, amikor javasolnak valamit, és a versenyen elért helyezéstől függetlenül fél év után olvashatják az újságban, hogy a vállalat megcsinálta azt, amit ők kiötlöttek. Az esettanulmányozásból így mindhárom érintett fél nyer. Mi egyetemként nyerünk azzal, hogy a képzésünkön valós, gyakorlatorientált kérdésekkel foglalkozunk, letesztelhetjük azt, hogy amit tanítunk, azt tudják-e a hallgatók valós helyzetben használni. Jó a hallgatónak is, mert még csak egyetemen tanul, de már olyan, mintha egy vállalatnál dolgozna, és valós kérdések megoldásán dolgozhat úgy, ha hibázik, annak nem lesz súlyos következménye. A vállalatok meg olyan ötleteket kaphatnak külső szemlélőktől, amelyekre lehet, hogy ők egyáltalán nem gondoltak. A vállalatok jellemzően felhasználják ezeket az ötleteket, sőt a kolozsvári versenyünkre sokszor már évekkel előre megvannak a vállalati jelentkezők, akik a következő esettanulmány témáját szeretnék szolgáltatni.

Térjünk vissza a beszélgetés apropójára, a Harvard Egyetemen szervezett versenyre. Számodra nem volt meglepő, hogy első- és másodéves diákok értek el ilyen szép eredményt? Vagy ez teljesen megszokott az egyetemen, szakkollégiumon belül?

Szász Levente: Az az örömteli, hogy tulajdonképpen lassan megszokottá válik, hogy a magyar tagozatos közgazdász hallgatók és a szakkollégisták minden évben szállítják a jó versenyeredményeket. A meglepő viszont most az volt, hogy pont a legmagasabban rangsorolt egyetem, a Harvard versenyére sikerült továbbjutni. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, és élőben tapasztalhattuk meg, hogy ténylegesen milyen komoly a szakmai színvonal, igazából akkor tudatosult bennünk, hogy milyen komoly sikernek tekinthetjük ezt a továbbjutást. Nagyon erős mezőny volt, szoros versennyel, szuper prezentációkkal, nagyon jó előadókkal és tehetséges, alapos gazdasági szaktudással rendelkező egyetemi hallgatókkal.

Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy kijutottatok a harvardi fordulóba?

Géger Gyopár: Az egész nagyon hihetetlen volt. Most először vettünk részt ilyen jellegű versenyen, így nem tudtuk, hogy pontosan mik az elvárások. Izgatottan vártuk az eredményt, aludni is alig tudtunk. Amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, még kaotikus volt az egész.  Csak igazán akkor tudatosult bennünk, amikor már kint versenyeztünk. Vártuk, hogy be tudjuk mutatni a megoldásunkat, kíváncsiak voltunk a zsűri véleményére.

Éltes Rita: Maga a várakozás egy érdekes helyzet volt, mivel három-négy napon át nem aludtam, folyton lestem éjjelente az e-maileket, soha nem érkezett semmi. Aztán utolsó nap, amikor kezdtük feladni az egészet, hajnali 5 óra körül megérkezett a meghívó. Hatalmas öröm volt, azonnal szétküldtem a hírt a családnak, barátoknak. Igazából nem is fogtuk fel, hogy attól a perctől fogva mi történik velünk. Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki gratulál, interjúkat, TV-riportokat készítenek, mi meg nem tudtuk lereagálni. Lassan letisztult aztán nekünk is, és jött a nyomás, hogy dolgozni, teljesíteni kell. Maga a periódus sem volt a legjobb, tulajdonképpen húsvétunk sem volt, mert azalatt is dolgoztunk az eseten.

Az egészben a legnagyobb pozitívum az volt, hogy nemcsak egy sima versenyző csapattal utaztunk ki, hanem barátokként. Így az egész kaland jó hangulatban, konfliktusmentesen zajlott, pedig azért nagy volt a stressz. A verseny előtt is ezt éreztem, amikor utoljára elpróbáltuk, hogy nagyon együtt vagyunk. Jókedvűen léptünk be a terembe.

Milyennek éreztétek a mezőnyt és azon belül a ti teljesítményeteket?

Éltes Rita: Szerintem meg lehetünk elégedve a munkánkkal. Ugyanazokat a stratégiai vonalakat követtük, mint a döntős csapatok, sőt szerintünk néhány ötletünk talán kreatívabb is volt. Az angol nyelv jelentett hátrányt, mert a többiek mind anyanyelvi szinten beszélték, vagy úgy végezték az egyetemi tanulmányaikat. A prezentációs technika az, amiben fejlődnünk kell, hogy az ötleteinket élvezhető, érthető módon tudjuk átadni a zsűrinek. Ilyen szempontból nekünk a Stanford bemutatója tetszett a legjobban, nagyon profi prezentációt tartottak, rengeteg munka volt benne, és azokat az értékeket hozták, amelyekkel mi is mint csapat, vagy mint GTK azonosulni tudunk.

Géger Gyopár: Az első négy helyezett szerintem sok mindent elárul. Színvonalas verseny volt, nagyon szép megoldásokkal. Volt szerencsénk megnézni az első négy helyezett megoldását, amit a koordinátor tanárunkkal át is beszéltünk. Szerintem a mi megoldásunk tartalmilag megállta a helyét, a többi csapatéhoz hasonló ötleteink voltak, úgy éreztük, hogy jól fogtuk meg az esettanulmány lényeget. Persze van hová fejlődni, de szerintünk nincs nagy szakadék.

Hogyan zajlott konkrétan a harvardi forduló?

Szász Levente: A világ minden tájáról, de főleg Észak-Amerika vezető egyetemeiről érkezett 24 továbbjutó csapatot újabb négy csoportra osztották a selejtezők eredményei alapján. Mindegyik hatos csoportból egy-egy csapat jutott tovább a verseny nagydöntőjébe – ezek végül a New York Egyetem: Stern School of Business, a texasi Rice Egyetem, a Stanford Egyetem és a Columbiai Egyetem voltak. A házigazda Harvard egyébként nem jutott be a döntőbe, ez is jól mutatja, hogy milyen versengés lehetett a csapatok között. A feladat egy olyan növekedési stratégia kidolgozása volt egy japán multinacionális vállalat, a Shiseido számára, amellyel 2020-ra bekerülhet a világ öt legnagyobb kozmetikaipari vállalata közé.

Mind szakmailag, mind pedig a javaslatok gyakorlatorientáltságának szempontjából is kiváló prezentációkat láttunk. Azt jól lehetett látni, hogy amit javasolnak a versenyzők a vállalatnak, az akár holnaptól megvalósítható. És amiben főleg az amerikai egyetemek igazán erősek, az az, hogy mindezt hogyan adják elő és el a vállalatvezetőkből álló zsűrinek. Hogyan győzik meg őket arról, hogy amit ők mondanak, az a vállalat számára a legjobb választás.

Mi nem jutottunk be a döntőbe, de azt gondolom, óriási lehetőség volt, hogy ezekkel a csapatokkal versenyezhettünk. Egyedi lehetőség az első-, másodéves kolozsvári hallgatóknak, hogy tapasztalhatták, hogy a Harvardon és hasonló színvonalú egyetemeken milyen verseny van. Amit viszont öröm volt látni, hogy a gazdasági szaktudás – az, hogy mit javasoltunk, azt hogyan dolgoztuk ki, gazdaságilag hogyan támasztottuk alá – az egyike azon aspektusoknak, amelyben fel tudtuk venni a versenyt akár a legjobb egyetemek csapataival is. A kolozsvári csapat javaslatai sok mindenben hasonlítottak például a Stanford Egyetem csapatának megoldásához. A prezentációs anyag és a dizájn is rendben volt, viszont a magabiztos előadásmód, a meggyőződés és a zsűri meggyőzése tényleg más ezeken a nagy egyetemeken.

A meggyőződés alatt arra gondolsz, hogy hisznek abban, hogy az ő javaslatuk a legjobb?

Szász Levente: Igen, legalábbis ez látszik rajtuk. Van erre egy nagyon egyszerű példa. A bemutató után a zsűritagok kérdésekkel tesztelik le a csapatokat, mert a zsűrit tényleg az érdekli, hogy holnaptól vagy fél év múlva a gyakorlatban be tudják-e vezetni azt a megoldást, amit a csapat javasol. Tudjuk, hogy ez így zajlik, mi is alaposan készülünk erre, de mégis jobban látszott az amerikai csapatokon, hogy bárki válaszolhatna az öt csapattag közül, mert ugyanazt a választ, ugyanolyan meggyőző erővel tudná elmondani, mint bármelyik kollégája.

Gondolkodtatok azon, hogy ezt a fajta meggyőző előadástechnikát, amit az amerikai csapatokban megfigyeltetek, itthon is be kéne valahogyan vezetni, vagy ez inkább egy kulturális kérdés?

Szász Levente: Amióta hazajöttünk, én személy szerint folyamatosan azon gondolkodom, hogy látva a világ élvonalát képviselő egyetemek alapképzéses csapatainak teljesítményét, vajon mi az, amiben nekünk előre kell lépni ahhoz, hogy bármelyik évben továbbjuthassunk a Harvard versenyére. Azt mindenképpen jó volt látni, hogy a közgáz kar magyar tagozatán és a szakkollégiumban nyújtott gazdasági képzéssel már fel lehet venni a versenyt akár a legjobb egyetemekkel is.

Az előadás módja, a prezentációs készség, a színpadi előadás – mert ez egy kicsit színház is, csak nem szórakoztatni, hanem meggyőzni kell a közönséget és a zsűrit a stratégia helyességéről – részben kulturális dolog. Az amerikai diákok egy vitakörnyezetben nőnek fel, ahol mindenféle véleményeket, meglátásokat ütköztetnek. Folyamatosan úgy tanulnak, hogy meg kell védeniük a saját véleményüket, és meg kell hallgatniuk, figyelembe kell venniük a másikat is. Tulajdonképpen örültem is, hogy ebben volt nagyobb lemaradásunk az ottani csapatokhoz képest, mert ez egy olyan képesség, amit viszonylag könnyen lehet fejleszteni.

Emellett természetesen folyamatosan tisztában kell lenni a legújabb gazdasági fejleményekkel, ha holnap megjelenik egy új üzleti modell, egy új vállalkozás, egy innovatív módszer, egy másik szabályozás, akkor azt nekünk ismernünk kell. Nem lehet megállni a gazdasági szaktudás oktatásában sem, folyamatosan fejlődni kell, de azt hiszem, a feltételek adottak ahhoz, hogy tarthassuk a lépést.

Az extracurriculáris tevékenységek bizonyára rengeteg időt és energiát emésztenek fel a mindennapjaidban. Lehet azt mondani, hogy ezekért a sikeres pillanatokért megéri a befektetés?

Szász Levente: Részben igen. Felkészítő tanárként elkísérni egy csapatot egy Harvard Egyetem versenyére nyilván egy komoly visszaigazolása annak a munkának, amit az egyetemen és a GTK-ban végzünk. De általánosságban azt mondhatnám, hogy nem a versenyeken elért eredmény az egyetlen jó megerősítés. Ugyanígy elégtétel végigkövetni a hallgatóink fejlődését, hogy ki honnan indul, és milyen szintre jut el három év alapképzés és két év mesteri után, vagy visszaemlékezni arra, hogy még kisdiákként érkezett az egyetemre, és gyakorlatilag a gazdasági élet kihívásaira készen álló üzletemberként végez a mesterin. Minden egyes egyéni fejlődésnek mi oktatók is a részesei vagyunk, és ezért biztosan megéri ebben a szakmában dolgozni.

Mit tanultatok ebből az egész nemzetközi tapasztalatból?

Éltes Rita: Közhelyesen: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az egész – számomra legalábbis – egy visszaigazolás volt, hogy amit mi itthon Kolozsváron csinálunk, az igenis megállja a helyét ilyen szinten is, és kevés választ el attól, hogy jövőre esetleg mi is döntősek legyünk.

Géger Gyopár: Teljesen más a verseny stílusa kint, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ha majd még kijutunk ilyen színvonalú versenyekre, akkor jobban tudunk majd alkalmazkodni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni, nagyon sokat tapasztaltunk. Megéreztük, hogy mik a hiányosságaink, amelyeken mindenképp javítani fogunk, hiszen szeretnénk még nemzetközi versenyeken részt venni.