Felújítják „Bronz Béla” környezetét Sepsiszentgyörgyön


-A A+

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felújítja a helybéliek által Bronz Bélaként emlegetett Állomás negyedi Ismeretlen katona szobrának környezetét. Az önkormányzat legutóbbi ülésén 176 ezer lejt különített el az emlékmű burkolatának cseréjére, illetve a szobor körüli járdák és a zöldövezet rendezésére.

Korábban a sepsiszentgyörgyi román tanácstagok felszólaltak az emlékmű rendezése érdekében illetve a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma is nyílt levélben kérte a román közösség számára reprezentatív emlékmű felújítását. Tóth Birtan Csaba alpolgármester a felújításról szóló tanácshatározat elfogadásakor kifejtette, ezt pozitív gesztusként értékelhetik a román tanácstagok.A sepsiszentgyörgyiek által Bronz Bélaként emlegetett szobrot 1974-ben állították fel az Állomás negyedben, annak az eseménynek a 30 éves évfordulójára, hogy a román hadsereg elfoglalta a várost. A szoboravatáson Nicolae Ceauşescu is jelen volt. Levéltári dokumentumok szerint az Ismeretlen katona szobrát valójában nem fejezték be, mivel a szobrász, Balogh Péter tervei szerint a szobrot három dombormű keretezte volna.

Ezek egyikén dákok és a rómaiak, illetve Mircea cel Bătrân, Hunyadi János, Dózsa György, Mihai Viteazul és a székelyek, az 1848-as forradalom, és az 1918 december 1-ei gyulafehérvári egyesülés szerepeltek volna. A másik domborműnek az 1944-es harcokat kellett volna ábrázolnia, illetve egy bronztáblát Nicolae Ceauşescu dicsőítésének szántak, de végül ezek mégsem készültek el.








EZT OLVASTA MÁR?

X