Katolikus gimnázium ügye: taktikát változtatott az RMDSZ


-A A+

Új marosvásárhelyi tanintézmény létrehozásának eljárását indítja el a RMDSZ, miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat. Az eddigi taktika nem vált be, ezért más megoldást kellett keresni – mondta a Maszolnak Novák Csaba Zoltán szenátor.

A taktikaváltás előzménye, hogy a Maros megyei prefektúra visszaküldte a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumra vonatkozó, május 4-én megszavazott tanácsi határozatokat a polgármesteri hivatalnak. A kormányhivatal felkérte az önkormányzatot, vonja vissza a határozatokat, mert jogilag támadhatók. A május 4-i tanácsülésen már Szövérfi László, a városháza jegyzője is felhívta a tanácsosok, illetve a szülők figyelmét arra, hogy az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) által elfogadott határozatokat a prefektus meg fogja vétózni.

Az RMDSZ ügyvezető elnökségének oktatási főosztálya ezért olyan önkormányzati határozat tervezetét készíti elő, amelyik immár nem a jelenlegi tanintézet megmentésére tesz kísérletet, hanem új tanintézet létrehozását indítja el. A tervezetet kedden iktatják a városházán, hogy a következő, csütörtöki önkormányzati ülésen már a napirendi pontok között szerepelhessen. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat. diákjait és tanárait.

Foghíjasan, de őszig működik

A Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele a Maszolnak elmondta, ez az egyetlen esély arra, hogy a mostani osztályokat ne osszák szét más tanintézmények között. Ugyanakkor azt is pozitívumként értékeli, hogy a katolikus gimnázium a mostani állapotában, ha foghíjasan is, de működik, amíg létrejön az újabb tanintézmény.

„Azért mondom azt, hogy foghíjasan, mert a 9-ik osztály indítására az ősztől nagyon kevés esélyt látok, talán az előkészítő és az 5-ik osztályok elindítására van még remény. De a lényeg az, hogy a diáklétszám így sem csökken 300 alá”– jelentette ki Csíky Csengele, aki szerint a probléma megoldása helyi szinten már nagyon reménytelen lett, ezért is örül, hogy az RMDSZ országos vezetése is az ügy mögé állt.

Ha az önkormányzat megszavazza az új iskola létrejöttét, akkor az intézménynek más nevet kell adni, a mostanival nem működhet. A román megnevezése a tervek szerint Liceul Vocațional Romano Catolic lenne, amely magyar nyelvre lefordítva, ugyanúgy fog hangzani, mint a jelenlegi – tette hozzá Csíky Csengele.

Az eddigi taktika nem vált be

Novák Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátora a Maszolnak elmondta, az eddigi taktika nem vált be, nem működött, ezért van szükség most egy új határozatra, egy új iskola megalapítására. „A lényeg az, hogy a gyerekek oktatása folyamatos maradjon, illetve, hogy az előző két tanévet ne veszítsék el” – nyilatkozta Novák.

Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási témákban illetékes ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta, a szülők kérésére nyújtottak szakmai segítséget az RMDSZ - hasonló ügyekben illetékes - Maros megyei szervezetének. Hozzátette: a katolikus gimnázium jelenleg egy két évvel ezelőtti tanfelügyelőségi határozat alapján működik, amelynek törvényességét vizsgálják. Ennek a határozatnak azonban jogi következményei voltak, amelyeket nem lehet meg nem történteknek tekinteni.








EZT OLVASTA MÁR?

X