Mintegy kétszázan vettek részt a „Normalitás Menetén” Bukarestben
Körülbelül kétszáz személy vonult fel szombaton Bukarestben a „Normalitás Menetének” nevezett demonstráción, amelyet „a hagyományos keresztény családok értékeinek védelmében” szervezett meg az Európai Nemzeti Identitás Tömbje (BINE).
A felvonulást 13. alkalommal tartják meg a román fővárosban. A résztvevők tábláin olyan feliratok olvashatók, mint „Gyertek, védjük meg a hagyományos családot”, „Veszélyben van a hagyományos család”, „Ma a homoszexuálisok, holnap a poligámok”, „Szégyen, Románia Alkotmánybírósága”, „3 000 000 ember védi a normalitást”, „3 000 000 román, egyetlen hang”.„Öröktől fogva mi, románok uralkodunk itt!”, „Referendum!”, „Összefogva megmentjük a normális családot!”, „Románia ortodox ország!”, „Isteni törvény, keresztény család!”, „Országot akarunk, nem gyarmatot!”, „Normalitást, nem sokféleséget!” - skandálják a tüntetők.
A felvonulók egy része 20 méter hosszú román zászlót visz közösen. Mások az Új Jobboldal, a Nagy-Románia Párt és az Egységes Románia Párt zászlait lobogtatják. A három párt mellett a BINE szövetség is a hagyományos családok mellett emeli fel a hangját, elítélve a Diverzitás Menetét, amelyet „obszcénnek és provokatívnak” nevez, mivel az a melegházasságok legalizálását és az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való jogát hirdeti.
A felvonuláson részt vesz az Új Jobboldal elnöke, Tudor Ionescu, a Nagy-Románia Párt elnöke, Adrian Popescu, valamint az Egységes Románia Párt alelnöke, Dumitru Bădrăgan is. Tudor Ionescu elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy késik a család fogalmának meghatározása érdekében kezdeményezett népszavazás, szerinte ezzel hárommillió román állampolgárt „vesznek semmibe”, akik aláírták az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni