Ügyes dolgozatokat díjaztak a XX. ETDK-n


-A A+

Május 18 és 21. között zajlott a XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. Összesen 40 szekció indult, 315 diák nevezett be tudományos dolgozatával, amelyet több mint 150 zsűritag véleményezett és értékelt. A szekciók programját plenáris előadások színesítették különböző témában.

Vasárnap este hat órakor kezdődött a zárógála, melyet a kolozsvári BBTE RT női kara nyitott meg, Windhager-Geréd Erzsébet tanárnő vezetésével.

Köszöntőt mondott Dr. Soós Anna BBTE rektorhelyettes asszony, köszönetet mondva tanárkollégáinak és a zsűrinek, hogy szakmai tanácsaikkal segítették a diákokat, és gratulált a diákságnak kutatómunkájukért, sok sikert kívánva a továbbiakban. dr. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intéztet elnöke is üdvözölte az egybegyűlteket, jótanácsokkal és jókívánságokkal ellátva a hallgatóságot. Lőrincz István, a KMDSZ elnöke gratulált a versenyző diákoknak dolgozataikhoz és köszönetet mondott a zsűrinek és a szervezőknek odaadó munkájukért, ugyanakkor örömét fejezte ki az iránt, hogy az egyetemisták szívesen kóstolnak bele a kutatómunkába és hogy van igény eféle tudományos konferenciákra részükről.

Kisgyörgy Réka, az ETDK koordinátora beszédében felelevenítette, hogyan is kezdődött az erdélyi tudományos diákköri mozgalom és hogyan nőtte ki magát jelenlegi formájára. A köszöntőbeszédeket követően sor került a díjak átadására, ugyanakkor kiderült, kik nyertek részvételi jogot a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára Magyarországon. A gálát a Navara Dance tánccsoport zárta, az este pedig állófogadással folytatódott.

A díjazottak névsora itt érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X